Közelkép: Kozmikus újjászületés-történet

Közelkép: Kozmikus újjászületés-történet

Ritka az olyan film, ami már az első percekben olyannyira a székéhez szögezi a nézőt, hogy lélegzetvisszafojtva meredjen a vászonra. Alfonso Cuarón Gravitáció című filmje ezen filmek közé tartozik.

2013. október 14., hétfő

Köszöntők az új Helikonban

A Helikon október 10-i lapszámában a 75 esztendős Szilágyi Istvánt köszönti Ferenczes István, Szakolczay Lajos, Király László, Fekete Vince és Karácsonyi Zsolt.

Köszöntők az új Helikonban
Köszöntők az új Helikonban
2013. október 14., hétfő

Köszöntők az új Helikonban

2013. október 14., hétfő

Öt román film öt nap alatt Budapesten

Az idei Berlinalén Aranymedvével díjazott Anyai szív (Poziţia copilului) című román filmet vetítik kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a budapesti Román Filmhét nyitányaként.

Öt román film öt nap alatt Budapesten
Öt román film öt nap alatt Budapesten
2013. október 14., hétfő

Öt román film öt nap alatt Budapesten

2013. október 14., hétfő

Új bemutatóra készül a Háromszék Táncegyüttes

A híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató trilógia harmadik részeként mutatja be csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című produkciót Könczei Árpád rendezésében.

Új bemutatóra készül a Háromszék Táncegyüttes
2013. október 13., vasárnap

Születésnapi Parti Nagy-kötetek

Két kötet is megjelent Parti Nagy Lajos 60. születésnapjára: Mi történt avagy sem címmel a Kossuth-díjas író, költő új elbeszéléskötete, a Rókatárgy alkonyatkor című emblematikus verse pedig díszkiadásban jelent meg Tettamanti Béla rajzaival.

Születésnapi Parti Nagy-kötetek
Születésnapi Parti Nagy-kötetek
2013. október 13., vasárnap

Születésnapi Parti Nagy-kötetek

2013. október 13., vasárnap

Rivalda: Papírsárkány

Klasszikus darabbal nyitotta az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház: Turgenyev Egy hónap falun című drámáját tekinthette meg a közönség az első őszi bemutatón.

Rivalda: Papírsárkány
Rivalda: Papírsárkány
2013. október 13., vasárnap

Rivalda: Papírsárkány

2013. október 13., vasárnap

"A magyar nemzet egyik legjelentősebb alkotótábora"

Kiállítás-megnyitóval zárult a Borospataki Alkotótábor a gyimesi csángó parasztházakat bemutató skanzenben szombaton este.

2013. október 10., csütörtök

Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyent

A kolozsvári nagy siker után Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékot, amelynek szombaton lesz a bemutatója.

Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyent
2013. október 10., csütörtök

Szerelemváros: Kolozsváron mutatták be Láng Zsolt elbeszéléskötetét

Egy zenei motívum, Jorge E. López A végső tavasz című szimfóniájának mintájára rendezte sorba Szerelemváros című elbeszéléskötetének írásait – mondta el a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent könyve kolozsvári bemutatóján Láng Zsolt író.

Szerelemváros: Kolozsváron mutatták be Láng Zsolt elbeszéléskötetét
2013. október 10., csütörtök

Mihai Viteazulról ír drámát Székely Csaba

A mostani erdélyi közéletnek is tanulságosak lehetnek a hajdani konfliktusok, mondja a szerző.

Mihai Viteazulról ír drámát Székely Csaba
Mihai Viteazulról ír drámát Székely Csaba
2013. október 10., csütörtök

Mihai Viteazulról ír drámát Székely Csaba

2013. október 09., szerda

Radu Afrim rendezését mutatja be a Tamási Áron Színház

Radu Afrim, a hazai színházi élet kimagasló tehetségű, többszörös UNITER-díjas fiatal rendezője állítja színpadra Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház új évadjának első bemutató-előadását.

Radu Afrim rendezését mutatja be a Tamási Áron Színház

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2013. október 09., szerda

Acél Ervinre emlékeznek a váradiak

In Memoriam Acél Ervin címmel rendeznek csütörtökön 19 órától szimfonikus hangversenyt Váradon.

Acél Ervinre emlékeznek a váradiak
Acél Ervinre emlékeznek a váradiak
2013. október 09., szerda

Acél Ervinre emlékeznek a váradiak

2013. október 09., szerda

Papírsárkánnyal indít a Szigligeti Társulat

Turgenyev egyik legismertebb színművével, az Egy hónap falun című alkotás nagyszínpadi bemutatójával kezdi az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház pénteken.

Papírsárkánnyal indít a Szigligeti Társulat
2013. október 08., kedd

Bolyais diáklány a Sütő-film egyik főszereplője

Egy marosvásárhelyi diáklány, Horváth Kriszta és egy székelyudvarhelyi fiú, Kis Szabolcs játssza a két főszerepet a Sütő András Hargitai vadászkalandok című novellája alapján készülő televíziós játékfilmben.

Bolyais diáklány a Sütő-film egyik főszereplője
2013. október 08., kedd

Több ezer éves történet a vásárhelyi színpadon

Szerdán, illetve október 17-én és 22-én újra megtekinthető lesz a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében az Alkésztisz című előadás, amelynek bemutatóját hétfőn tartotta a Tompa Miklós Társulat.

Több ezer éves történet a vásárhelyi színpadon
2013. október 08., kedd

Elhunyt Tőzsér József

Életének 69. évében hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.

Elhunyt Tőzsér József
Elhunyt Tőzsér József
2013. október 08., kedd

Elhunyt Tőzsér József

2013. október 08., kedd

Közelkép: A száguldó cirkusz hiteles arca

A Forma-1 világa szinte kiált azért, hogy hollywoodi filmet forgassanak róla. Ilyen a Hajsza a győzelemért.

Közelkép: A száguldó cirkusz hiteles arca
2013. október 07., hétfő

Két és félezer látogatója volt az idei Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak

Moşu Norbert László vehette át vasárnap a 10. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zárógáláján a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat.

Két és félezer látogatója volt az idei Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak