Egy zenei motívum, Jorge E. López A végső tavasz című szimfóniájának mintájára rendezte sorba Szerelemváros című elbeszéléskötetének írásait – mondta el a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent könyve kolozsvári bemutatóján Láng Zsolt író.
2013. október 10., 16:532013. október 10., 16:53
A kötet fülszövege szerint a Szerelemváros történetei műfajukat tekintve a rövid prózától a szabályos novellán, a szabálytalan egypercesen, a krimiszerű elbeszélésen át az esszéisztikus memoárig terjednek. A történeteket a szerelem vagy épp annak hiánya fűzi össze. A cselekmények helyszínei valóságosak, Kolozsváron, Budapesten, Romában vagy épp Berlinben zajlanak a történések.
Láng Zsolt a Gaudeamus könyvesboltban megtartott könyvbemutatón ugyanakkor elmondta: „Az érdekelt elsősorban, hogy egy városnak milyen az architektúrája és hogyan viszonyul az egyén ehhez.” Hozzáfűzte: például Marosvásárhely nem szerelmes architektúrájú város, ellenben Kolozsvár az. A könyvbemutatón Láng Zsolt felolvasott a frissen megjelent kötetből, a Hófehérke és a hét című elbeszélése a jelenben játszódik és bemutatja a mai nők munkahelyi és magánéleti érvényesülésének viszontagságait. A szerző arról is értekezett, hogy a fogalmi nyelv mennyire nem alkalmas a valóság leírására. „Sok mindenről azt gondoljuk, hogy van hozzá nyelvünk, közben a valóság előttünk jár” – magyarázta.
Hozzáfűzte: a szerelem egyfajta nyelvnélküliséget jelent, aki volt már szerelmes az tudja, hogy abban a pillanatban nem tudja elmondani mi is történik vele.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!