Papírsárkánnyal indít a Szigligeti Társulat

Turgenyev egyik legismertebb színművével, az Egy hónap falun című alkotás nagyszínpadi bemutatójával kezdi az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház pénteken.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 09., 16:412013. október 09., 16:41

A Papírsárkány címmel színpadra vitt előadás rendezője, Harsányi Zsolt szerint sikeres adaptáció lehet a saját értelmezésük szűrőjén átvitt darab, hiszen „a klasszikus nem véletlenül klasszikus: örök emberi problémákat tárgyal.” Jelezte, Turgenyevhez Csehov felől közelít, egyrészt mert nagyon szereti, másrészt mert a két orosz író nagyjából ugyanazokat a problematikákat boncolgatta. A Papírsárkány szereplőinek érzelmi vívódásai, az emberi esendőség és gyarlóság pedig napjainkban is éppoly aktuális, mint a 19. században. „Az eltelt száz-százötven évben az emberek nem változtak, csak ma másképp beszélünk” – magyarázta Harsányi, aki éppen ezért Turgenyev szövegét a modern igényekhez igazította, a szerkesztés során megfosztotta a „felesleges szócsépléstől”. „A darab igazából tragikomédia, hiszen emberi sorsok omlanak össze, de ilyen az élet: egyszerre tragikus és komikus” – szögezte le a nagyváradi születésű rendező, aki 1995-96-ban tagja volt a Szigligeti Társulatnak, csakhogy bevallása szerint akkor nem érezte ott jól magát. Most viszont kellemes meglepetéssel tapasztalta a megváltozott hangulatot és a fejlődést, úgy látja, hogy a váradi magyar társulatnak minden esélye megvan arra, hogy sikeres periódus elé nézzen.

A jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanító színművész-rendező meglátását igazolja Cvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatójának bérletértékesítési tapasztalata is. A intézmény vezetője ugyanis jelezte: az elmúlt évadhoz képest már most tíz százalékkal emelkedett az eladott bérletek száma. A mostani idény, mint ismert, jubileumi év, hiszen névadójuk születésének kétszázadik évfordulóját is ünneplik, amelynek alkalmával pénteken – a bemutató előtt két órával, 17 órától – Szigligeti és kora címmel kiállítást nyitnak a színház páholyelőcsarnokában. A korabeli relikviákat a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve, Szebeni Zsuzsa színháztörténész válogatta össze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban