A kolozsvári nagy siker után Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékot, amelynek szombaton lesz a bemutatója.
2013. október 10., 19:302013. október 10., 19:30
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója, Keresztes csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hét évvel ezelőtt Kolozsváron rendezte meg a Varró Dániel által írt művet, amelynek zenéjét Presser Gábor szerezte.
Kifejtette, hogy a sok színes szereplővel rendelkező darab az egyéni szabadságról szól, amelyben a nézők újra megtalálhatják azt a csodát, ami álmaikban és gyerekkori emlékeikben volt. Mint mondta, az előadás 6 éves kortól 99 éves korig mindenkinek ajánlott, hiszen a darab gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt üzen, a szövegnek egy rétege ugyanis kifejezetten a felnőttekhez szól. Mint mondta, a hét évvel ezelőtti kolozsvári rendezéséhez képest megtartotta az előadás szerkezetét, ami ott bevált, de a marosvásárhelyi előadás „lelki hálója” különbözik, mivel más színészekkel dolgozott. Hozzátette: pályafutása során sok mesedarabot rendezett, mert nagyon szereti őket, hiszen megvan bennük a szellemi kihívás, ugyanakkor örömmel töltik el és olyanok számára, mint a pihenés.
A darab egyik főszerepét, Maszat Jankát Gecse Ramóna fiatal marosvásárhelyi színésznő alakítja, a másik főszereplőt, Muhi Andrist Rózsa László formálja meg, aki egyetemi hallgató. A díszleteket és a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, az előadás koreográfusa Ruszuly Ervin, a zenei vezetője Incze G. Katalin.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!