Megnyitotta kapuit, immár huszonkettedik alkalommal a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor szerdán délután Gyergyószárhegyen.
Salvador Dalí 211 művét állították ki a Prahova-völgyi Buşteni-ben található Cantacuzino-kastélyban.
Immár ötödik éve van jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a Magyar Teátrum színházi sátor. Szabó Lászlóval, a Magyar Teátrumi Társaság titkárával az újdonságokról beszélgettünk.
Eddigi történetének valószínűleg legrangosabb, de a benne foglalt tárgyak értékét tekintve mindenképpen a legértékesebb időszakos kiállítását látja vendégül július 30. és szeptember 6. között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.
Közel-keleti természetművészek mutatkoznak be Sepsiszentgyörgyön: az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk) kiállítótereiben Európában először látható a 28 iráni képzőművész Élő terek – Living Spaces című kiállítása.
A Madagaszkár pingvinjei után újabb, eredetileg egy animációs film mellékszereplőiként debütált, de aztán az eredeti főszereplőkéhez hasonló népszerűségre szert tett animált figurák kaptak saját filmet: mozikba került és tarol a Minyonok.
Mátyás király nyomdokain szervez augusztus elsejétől tematikus városnéző túrákat a kolozsvári Korzó Egyesület – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az egyesületet képviselő Barazsuj Viktória Adrienn és Újvári Dorottya.
Különleges világot akart teremteni, ahol a misztikum válik valósággá – így született megLászló Barna fiatal filmrendező Jég alatt című kisfilmje. Az alkotóval az erdélyi filmkészítésről, rendezői tapasztalatairól, valamint a közönségről beszélgettünk.
Eddigi történetének valószínűleg legrangosabb, de a benne foglalt tárgyak értékét tekintve mindenképpen a legértékesebb időszakos kiállítását látja vendégül július 30. és szeptember 6. között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával beszélgettünk
Újszerű ötlettel próbálja könyvtárba csalogatni a vidéki települések lakóit a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár: kérésre egy több mint négyszáz könyvből álló csomagot ad kölcsön három hónapra egy-egy könyvtárnak.
Az idei sikerre való tekintettel jövőre is feltétlenül megszervezi a Kolozs megyei Kidében színházi alkotótáborát a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület.
Az egyik legsikeresebb fesztivál volt az idei, a meghívott együttesek mindegyike színvonalas koncerteket tartott” – fogalmazott Filip Ignác Csaba, a Csíkszeredai Régizene-fesztivál művészeti vezetője a vasárnap lezárult rendezvényt kiértékelve.
Udvarhelyszéken, Magyarországon, Szlovéniában, Ausztriában és Szlovákiában koncertezik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia az idei nyári turnéja során. A harminchárom éves együttes a körút alatt egy béke fesztivál megnyitóján is részt vesz.
Építész, művészettörténész és restauráció szakos hallgatóknak szervezett nyári tábort a Teleki-kastély Egyesület július 1–15. között Gernyeszegen, a Teleki-kastélyban.
KÖZELKÉP – Előfordulhat, hogy van olyan film, amely esetében kimondottan jól sül el, ha az eredeti főszereplővel forgatják le a paródiáját.
A három jelentkező egyikének sem sikerült átmenő jegyet szerezni a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán. A gyergyószentmiklósi önkormányzat alárendelt intézményének élén így egyelőre Kisné Portik Irén marad.
A Szívem virág, míg a világ című produkcióval zárta az évadot a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes a mikházi csűrszínházi napokon.