Eddigi történetének valószínűleg legrangosabb, de a benne foglalt tárgyak értékét tekintve mindenképpen a legértékesebb időszakos kiállítását látja vendégül július 30. és szeptember 6. között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.
2015. július 22., 19:502015. július 22., 19:50
A Románia Nemzeti Történelmi Múzeumának kezdeményezésével létrejött, a kulturális minisztérium által támogatott Románia ókori arany- és ezüstkincsei című tárlaton eddig soha nem látott mennyiségben és párosításban tekinthetjük meg az ország határain belül valaha napvilágot látott leggazdagabb és legértékesebb régészeti emlékek színe-javát. A kiállításon szereplő összesen 1004 tárgy egy része a szervező bukaresti intézmény történeti kincstárából származik, míg a többi, mintegy 800 arany- és ezüsttárgyat összesen 31, a kiállítás létrejöttében együttműködő vidéki múzeum gyűjteményéből válogatták össze. A tárlat kiemelkedő gazdagságú leletegyüttesei között láthatók a Székely Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményében őrzött, Kr. e. 1. századi, petőfalvi és szilágysomlyói ezüstkincsek is.
A rézkortól a népvándorláskorig, vagyis a Kr. e. 5. évezred második felétől a Kr. u. 7. századig terjedő, több ezer éves időszakot átfogó tárgyak szó szerint káprázatos módon mutatják be a nagy történelmi korok nemesfémművészetét. Megismerhetjük és közelről csodálhatjuk meg a kelet-európai régió legkorábbi aranyleleteit, a bronzkori és kora vaskori ékszerek, fegyverek, kincsek sokaságát, a szkíta, dák, görög és római ötvösség termékeit, de nem hiányoznak a kiállításból az olyan, világszerte nevezetes és egyedi népvándorláskori emlékek sem, mint a germán eredetű gótoknak tulajdonított pietroasai kincs vagy az Apahidán és Szamosfalván felfedezett, pompás gepida fejedelmi sírleletek. Szakszerű magyarázó szövegek és igényes illusztrációs anyag segítségével megismerkedhetünk a korai ötvösség történeti, technikai és művészeti hátterével. A különféle arany és ezüst ékszerek, edények, fegyverek, lószerszámdíszek, pénzek elterjedése, mennyisége, előkerülési körülményei, formáik és díszítésük sokrétű jelentéstartalma ugyanakkor beszédesen árulkodik az adott korszak emberének gazdasági és társadalmi helyzetéről, ízléséről, viseleti szokásairól, a jelenvaló és transzcendentális világgal kapcsolatos hiedelmeiről.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!