Mátyás király nyomdokain szervez augusztus elsejétől tematikus városnéző túrákat a kolozsvári Korzó Egyesület – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az egyesületet képviselő Barazsuj Viktória Adrienn és Újvári Dorottya. A szokásosnál rövidebb, mindössze egy-másfél órás sétán azt mutatják be az érdeklődőknek, hogy hogyan alakult ki Kolozsváron Mátyás király kultusza.
2015. július 21., 19:512015. július 21., 19:51
A király (ál)ruhái elnevezésű sétát első ízben augusztus elsején 17 órakor tartják, a kiindulópont természetesen Mátyás király szülőháza. A 16. századtól napjainkig tartó Mátyás-kultuszt áttekintő sétán a kincses városban játszódó Mátyás-mesék, emléktáblák és a főtéri Fadrusz-alkotás, a szoborcsoport segítségével elevenítik az igazságos király legendás alakját. Szintén idei újdonság, hogy az egyesület július 25-ei kezdéssel a 19. századi Kolozsvár arisztokráciájának és polgárainak életébe nyújt bepillantást az Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában elnevezésű tematikus városnéző sétája. A szervezők azt ígérik, ki fog derülni, hogyan töltötték abban a korban a nyári holt idényt a kincses városban rekedt kolozsváriak, illetve a korabeli kávéházi életbe is bepillantást nyerhetünk. Kérdésünkre elmondták, a két új tematikus sétát a Kolozsvári Magyar Napokon is bemutatják, akkor majd ingyenesen lehet ezeken részt venni. Azt is megtudhattuk Barazsuj Viktória Adrienntől és Újvári Dorottyától, hogy őszire múzeumpedagógiai programot terveznek indítani a gyerekek számára. Mint kifejtették, mivel az egyesület tagjai művészettörténészek, ezért elsősorban a gyerekeket műtárgyak, festmények iránt szeretnék fogékonyabbá tenni. Ezért a program két részből áll, egyrészt egy kis elméleti tudást is átadnak a gyerekeknek, másrészt interaktív tevékenységeket szerveznek a számukra. Mint mondták, egy-egy tematikus városnéző sétán általában hárman dolgoznak, ugyanis előbb alaposan előkészítik: nemcsak a szakirodalmat olvassák, hanem a korabeli sajtót is kutatják.
Az élményszerű, interaktív, a hazai kulturális örökséget bemutató programok szervezését célul kitűző egyesület tavaly alakult meg. Az első tematikus városnéző sétájuk a Mozizás Kolozsváron feketén, fehéren című volt, ezt a továbbiakban csak kérésre tartják meg októberben. A Walking Cluj projekt keretében a kolozsvári önkormányzattal is tartják a kapcsolatot, így általános városnéző sétákat is szerveznek a turisták számára. Kérdésünkre elmondták, a tematikus sétákat inkább kolozsváriak látogatják, ugyanis ezek már feltételeznek némi alapismeretet a városról, míg a magyarországi turisták inkább az általános városnéző sétát választják. Részletesebb információk elérhetőek az egyesület honlapján, a Korzó.org.ro oldalon, illetve a Korzó Facebook közösségi oldalán.
Kiss Előd Gergely
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!