A csángó közösség sajátos kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az idén harminckilencedik alkalommal megszervezendő Csángófesztiválon.
Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház. A tervezett három új bemutató mellett folytatódnak a fesztiválszereplések és vendégjátékok, az évforduló megünneplésére pedig egy mozgásszínházi fesztivált is terveznek.
Szabó Réka és Fülöp József képzőművész közös kiállítása nyílik Idő és tér címmel csütörtökön 18 órától a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
Csütörtökön 15 órától helyezik örök nyugalomra Nagy Pál irodalomtörténészt a marosvásárhelyi református temetőben. A neves szakembert, aki irodalomkritikusként és szerkesztőként is tevékenykedett, szeptember 4-én hunyt el.
A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat kezdeményezésére megalakult az IndependNET – független színházak hálózata.
Hét új produkcióval, vendégelőadásokkal és a 11. Nemzetiségi Színházi Kollokviummal várja az érdeklődőket az új évadban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Irodalmak, határvidékek címmel szervezte meg a hétvégén az árkosi Szentkereszty-kastélyban 14. írótáborát az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), amelyen román írókat is meghívva keresték a két irodalom közötti kapcsolódási pontokat.
A népszerű magyarországi színész-rendező, Mucsi Zoltán viszi színre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház első idei bemutatóját Vaszilij Szigarjev kortárs orosz drámaíró Guppi című szövege nyomán.
Egy magányos férfi kamaszszerelemmel való találkozását mutatja be a François Bierry rendezte francia Solo Rex, amely elnyerte a 11. Budapest Short (BuSho) Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját, az Arany Bushót.
A marosvásárhelyi intézményesített színjátszás 70. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a 71., azaz a 2015/2016-os évadban.
„A zene egyik fővárosában”, Milánóban is sikert arattak fellépésükkel a Kolozsvári Magyar Opera művészei, adta hírül az intézmény.
Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkeztek társulatok arra az ötnapos szemlére, amelynek a Kassai Állami Színház adott otthont szeptember 2-6 között.
Rugalmasabb, pontosabb, követhetőbb lett, nyolcezer új szót tartalmaz, de nem hoz jelentősebb változásokat a szabályzatban a Magyar helyesírás szabályainak tizenkettedik kiadása, amelyet csütörtökön mutattak be az MTA budapesti székházában.
Rendkívüli eseménynek nevezte Nagy Miklós Kund újságíró azt a tárlatot, amely kedd estétől látogatható a marosvásárhelyi Kultúrpalota képzőművészeti kiállítótermeiben, és amely a legkiemelkedőbb román kortárs képzőművészek alkotásait vonultatja fel.
Új taggal bővül a társulat az új évadtól – számolt be róla Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti igazgató a keddi évadkezdő sajtótájékoztatón.
Idén változatlan jegy-, illetve bérletárakkal várja közönségét a Nagyváradi Állami Filharmónia, ugyanakkor igyekeztek változatos igényeknek megfelelni a program összeállításában.
Letakarták Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déri Múzeumban hétfőn, a tulajdonos Pákh Imre ugyanis megtiltotta a kép további nyilvános bemutatását.
Plakátokból, grafikákból, címerekből, kisplasztikákból, hologramokból állított össze gyűjteményes kiállítást a G. Caféban Novák József, aki a legkorábbi munkáitól a legújabbakig mutat be ízelítőt alkotásaiból.