Kettős kiállítás a Csíki Székely Múzeum galériájában

Szabó Réka és Fülöp József képzőművész közös kiállítása nyílik Idő és tér címmel csütörtökön 18 órától a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.

Krónika

2015. szeptember 10., 13:122015. szeptember 10., 13:12

A tárlatot Túros Eszter művészettörténész nyitja meg. A gyergyószárhegyi származású Szabó Rékát talán kevesebben ismerik, hiszen nemrég, 2013-ban fejezte be mesteri tanulmányait Nagyváradon, önálló kiállítással még nem szerepelt a Székelyföldön, egy-egy munkájával viszont már találkozhattak a csíkszeredaiak is csoportos kiállításokon.

„A mostani kiállításon mesteris diplomamunkáját is bemutatja, egy gyönyörűen kivitelezett művészkönyvet, Madách Imre művéből, Az ember tragédiájából. A művészkönyv Az ember tragédiájának képi, tárgyi megnyilvánulása, melyet szemlélve, az irodalmi mű felidézésével, ugyanakkor a nagyon érzékeny képi, grafikai történések által vezetve válunk szereplőivé, történetformáló figuráivá a nagy emberi kalandnak. Emellett többnyire a Réka által látogatott művésztáborokban készült installációk dokumentumai szerepelnek a kiállításon” – fogalmaz Túros Eszter a tárlat ismertetőjében.

Szabó Réka helyhez kötött alkotásait fotókon tekinthetik meg az érdeklődők. „Ezeknek a munkáknak nemcsak tárgya, hanem szerves része is a természet. A természetről való gondolkodás a természetben, a természet által történik, időnként drámai hatásokat eredményezve, máskor nagyon érzékeny árnyalatokat, hangokat pendítve” – írja a művészettörténész.

A csíkszeredai Fülöp József munkáit már számos kiállítás alkalmával szemügyre vehették a város lakói. A alkotó viszont nagyon odafigyel arra, hogy mindig új alkotásokkal jelentkezzék, ahogy ezúttal is a legfrissebb képeit mutatja be.

„Láthattunk már tőle erőteljes színvilágú, laza konstrukciókba szerveződő festményeket, fura űrlényeket vagy robotszerű lényeket idéző alakokkal, láthattuk a szürke árnyalatok játékán alapuló, az előbbieknél nem kevésbé bizarr, gyakran feliratokkal erősített vagy ellenpontozott alkotásokat – áll az ismertetőben. – Ezúttal a háttér beszürkül, a szövegek, szavak, szótöredékek helyét egy semleges grafit háttér veszi át, de a figurákat mintha már ismernénk. Fülöp József legújabb alkotásaihoz közvetlen környezetéből meríti az ihletet, egy-egy gesztusból, elkapott pillanatból. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy fantáziaalakokat látunk, képzeletbeli portrékat, tusrajzokat, emberszabású, mégsem igazán emberi alakokat. Pedig nagyon is valóságosak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten