Fotó: Rancz András
Hét új produkcióval, vendégelőadásokkal és a 11. Nemzetiségi Színházi Kollokviummal várja az érdeklődőket az új évadban a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
2015. szeptember 08., 22:032015. szeptember 08., 22:03
Újdonság idén, hogy a színház nem hirdet sem diák-, sem felnőttbérletet. Az új évadban a fiatal alkotóknak biztosít kibontakozási teret a Figura Stúdió Színház – mondta évadnyitó sajtótájékoztatóján Czegő Csongor színházigazgató. Úgy fogalmazott: „ha az ember innovációval szeretne foglalkozni, mindenek előtt arra kell kíváncsinak lennie, hogy milyenek azok az emberek, akik most érkeznek meg a színház világába.” Az idény során két fiatal rendező mutatkozik be, illetve két darab ősbemutatójával is készülnek a Figuránál.
„Egy friss, új és eredeti szövegnek lesz az ” – ajánlotta mindenki figyelmébe a marosvásárhelyi drámaíró, Székely Csaba által írt A homokszörny című, évadindító előadást a színházigazgató. A szövegét a Figura felkérésére írta Székely Csaba. A fiatal Nagy Botond rendezésében színre vitt előadás mindennapi emberek mindennapi helyzeteiről szól.
Szintén a Figuránál lesz az ősbemutatója a Franciaországban élő román szerző, Matei Vişniec Nyina című darabjának Sardar Tagirovsky rendezésében. Ez az előadás novemberre készül el, addig viszont Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című előadását is bemutatja a gyergyói társulat.
Ion Luca Caragiale Farsang című komédiája Albu István rendezésében jövő év januárjában készül el, ezt követően Barabás Olga egy saját művét viszi színre a figurásokkal. Lesz még egy darab, amely több tervből, több ötletből áll majd össze – egyelőre ennyit tudhattunk meg az évad utolsó előadásáról. Ebben az évadban is készít gyermekelőadást a színház: Moşu Norbert László Incanto című mesejátékát Csiki Zsolt fogja színre vinni.
A gyerekbérletet és a mecénásbérletet megtartja, a felnőtt- és diákközönségnek viszont idén nem hirdet külön bérletet a Figura. „A színház sokkal kötetlenebbül, szabadabban tud működni, hogyha nem vállal magára olyan kötelezettségeket, amelyek 9-10 hónapra béklyóba kötik” – fogalmazott Czegő Csongor. Kifejtette: a színház célja nem az, hogy terveket teljesít, hogy ígéreteket tesz, amelyeket aztán nem biztos, hogy valóra tud váltani.
„Nekünk az a dolgunk, hogy hiteles előadásokat hozzunk létre. Olyan előadásokat nyújtsunk a közönségnek, amelyek hordoznak valami igazságot arról, hogy kik is vagyunk” – hangsúlyozta. A diákbérlettel példálózva rámutatott, ezeket nagyon nehezen lehetett eladni, és számolni kellett azzal is, hogy azok a diákok sem mennek el színházba, akik bérletet váltottak. „Fontos, hogy az jöjjön színházba, aki kíváncsi rá” – összegzett Czegő.
Bérletek hiányában marad az alkalmi jegyek vásárlásának lehetősége – a jegyárak nem változtak tavalyhoz képest. Felnőttek 15 lejért, diákok és nyugdíjasok 10 lejért válthatják meg. Ötfős csoportok esetében, elővételben kedvezmény igényelhető: felnőtteknek 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül így a jegy.
A Nemzetiségi Színházi Kollokviumot szeptember 24–október 4. között szervezi meg a gyergyói színház.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!