Kifogásolta az egyik budapesti ellenzéki párt képviselője, hogy miközben a magyar kormány a határon túlra juttat védőfelszerelést, szerinte Magyarországon nem mindenki kap a koronavírus-járvány idején szükséges eszközökből. Állásfoglalása bírálatokat váltott ki.
Rendhagyó módon online formában rendezi meg ebben az évben a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet.
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus – a fertőzöttek száma 2 477 426-ra nőtt, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 170 ezret –, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítés&
Az új típusú koronavírus terjedése miatt bezárt üzletek és a szolgáltatások működésének folyamatos újraindítását tervezi a kormány Szlovákiában, ahol a kisebb alapterületen működő üzletek már szerdán megnyílhatnak – jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő pozsonyi sajtótájékoztatój&a
Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta – közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma.
Május 3-án Magyarország képes lesz arra, hogy – több ország tapasztalatát is figyelembe véve – legyen egy kilábalási, visszatérési terve – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Mária Rádiónak adott interjúban.
Rendőrruhába öltözött ámokfutó ölt meg több embert a kanadai Új-Skóciában a hétvégén. Legkevesebb 16-an meghaltak, a hatóságok a vérengzést nem hozzák összefüggésbe terrorizmussal.
A koronavírus-járvány miatti szigorú távolságtartartási szabályokat betartva, egymástól két méterre állva tiltakozott vasárnap este mintegy kétezer ember Tel-Avivban Benjámin Netanjahu miniszterelnöki megbízatása ellen.
A vasárnap ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 120 ezret az új koronavírus okozta fertőzések száma Nagy-Britanniában, a napi halálozási szám viszont jelentősen csökkent.
Magyarország az új kornavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában.
Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 329 539-et vasárnap reggelre, miközben világszerte 160 717-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 595 229-en épültek fel a betegségből – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből.
New York államban emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatóján. Közben több amerikai tagállamban tüntetnek a gazdaság és a mindennapi élet újraindításáért.
Európában, ahol péntek estére meghaladta a 94 ezret az új típusú koronavírus halálos áldozatainak a száma, az igazolt fertőzötteké pedig az egymilliót, kevés kivétellel tovább gyorsul a járvány terjedése.
Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő csütörtöki sajtóért
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 2 064 115 lett csütörtök reggelre, miközben világszerte 137 020-an vesztették életüket a Covid-19-ben, és 512 092 a gyógyultak száma – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
A szövetségesek folytatják egymás és partnereik támogatását a koronavírus-járvánnyal összefüggő civil egészségügyi erőfeszítések sikere, az emberéletek megmentése érdekében – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Brüsszelben. A NATO ezzel párhuzamosan ellenálló képessége fokozá