Nem hajlandó állást foglalni az Európai Bizottság annak kapcsán, hogy Klaus Iohannis román államfő múlt szerdán úgy próbálta lejáratni a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy azzal egyúttal a romániai magyarok, illetve Magyarország ellen is uszított.
Számos képviselő felszólalt hétfőn a magyar Országgyűlésben Klaus Iohannis múlt heti kijelentése kapcsán, amelynek során a román államfő „Erdély kiárusításával” vádolta meg az ellenzéki román szociáldemokratákat és a magyar kormányt.
Megfertőződött az új típusú koronavírussal a hollandiai Gelderland tartomány egyik húsfeldolgozó vállalatának több alkalmazottja, köztük román állampolgárok is – közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium.
Több moldovai kormánypárti politikus is amellett foglalt állást, hogy a sokak által „testvéri országnak” tekintett Románia késve küldött támogatást a Prut túloldalára, miközben más államok – többek között Magyarország – hamarabb sietett a járvány sújtotta ország megsegítésére.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államoknak bizonyítékai vannak arra, hogy a kínai Vuhan városában működő laboratóriumból származik a világjárványt okozó koronavírus.
Megöltek egy férfit Budapest XVII. kerületében, a rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. Több hírportálon megjelent információ szerint a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész.
A gyárak, az autó-, a textil- és az építőipar, valamint a városi tömegközlekedés újraindításával megkezdődik hétfőtől a járványhelyzet úgynevezett második szakasza Olaszországban, majdnem 4,5 millió dolgozó ismételt munkába állásával, ám a kijárási korlátozásokat még nem oldják fel
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint orvosai készenléti terveket készítettek arra az esetre is, ha az új koronavírus okozta betegség a halálát okozta volna.
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba – mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők.
Észak-Korea hírügynöksége szombaton azt jelentette, hogy Kim Dzsongun, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt – a Koreai Munkapárt – Rodong Szinmun című lapjában.
New York államban pénteken kevesebb volt az új koronavírusos beteg, a déli államokban és Washingtonban azonban nagyon megugrott a fertőzöttek száma.
Hosszú Katinka is aláírta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését, hogy az Európai Unió a jövőben sokkal jobban figyelembe vegye a különböző régiók nemzeti jellegzetességeit, mint jelenleg – olvasható az Írdalá.hu közösségi oldalán.
A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) Klaus Johannis román államfőnek a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán tett magyarellenes nyilatkozata miatt – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken a felvidéki magyar párt.
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem „rabszolgamunkát” szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
A nyugat-balkáni országok lakossága egyre türelmetlenebb a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt, a kijárási tilalom ellen ismét tiltakoztak Szerbiában, a boszniai Szerb Köztársaság vezetése viszont közölte, korai volt az enyhítés, mert újra nőtt a fertőzöttek száma.
Orbán Viktor miniszterelnök értetlenséggel figyeli Klaus Johannis román államfő nyilatkozatát, mert szerinte ilyen mondatokat „a legrosszabb antidemokratikus, zavaros időszakokban sem hallottunk Romániából”.
Világszerte 3 257 520-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 233 405, a meggyógyultaké pedig 1 014 809 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint pénteken reggel.
A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó – jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).