Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter elutasította Donald Trump amerikai elnök javaslatát, hogy az Egyesült Államok és Irán közvetlen tárgyalásokat folytasson Teherán atomprogramjáról.
Három ember megsérült Kijevben vasárnap reggel egy orosz rakétatámadás következtében – közölték az ukrán hatóságok.
Tüntetők tömegei gyűltek össze az Egyesült Államok városaiban az elnök januári hivatalba lépése óta a legnagyobb országos ellenzéki megmozduláson, hogy elítéljék Donald Trumpot.
A Kolozsváron és Csíkszeredában történtekkel kapcsolatban nem nagyköveti, hanem rögtön külügyminiszteri szinten került sor lépésekre – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.
Az izraeli csapatok kiterjesztették ellenőrzésüket a Gázai övezet északi részén – közölte a hadsereg pénteken, napokkal azután, hogy a kormány bejelentette, hogy jelentős területeket akar elfoglalni egy déli hadművelettel.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy az európai katonai tervezők egy hónapon belül kidolgozhatják az Ukrajnában állomásozó külföldi csapatkontingens telepítésének részleteit.
A németországi választások eredményei nemcsak az európai nagyhatalmat, hanem az egész kontinens, így Románia számára is jelentős következményekkel járhatnak – véli Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója.
A magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni határozott fellépésre kérte a román hatóságokat Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken.
Meghalt a március közepén történt északmacedón diszkótűz hatvanadik áldozata, a diszkó menedzsere – közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál pénteken. Alekszandar Karadakoszkit a baleset óta Litvániában ápolták.
Több százezer gázai lakos hagyta el otthonát menedéket keresve csütörtökön a háború egyik legnagyobb tömeges kitelepítése során, miközben az izraeli erők előrenyomultak Rafah városának romjai felé, amely része a nemrég bejelentett „biztonsági övezetnek”.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök csütörtökön grönlandi látogatása során az Egyesült Államokkal való fokozott sarkvidéki védelmi együttműködésre szólított fel, és határozottan elutasította az Egyesült Államok azon törekvését, hogy annektálja a félig autonóm dán területet.
Az Egyesült Államok és Oroszország „jelentős előrelépést” tett az ukrajnai háborúban a tűzszünet felé – közölte Kirill Dmitrijev, a Kreml tárgyalója csütörtökön, miután a Fehér Házban megbeszélést folytatott amerikai tisztségviselőkkel.
Az európai uniós tagállamok Ukrajna lőszerszükségletének több mint 50 százalékát képesek fedezni – jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Varsóban.
Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak, de elvárja, hogy az európaiak és a kanadaiak többet költsenek a védelemre; ez most meg is történik – jelentette ki a NATO-főtitkár csütörtökön.
Magyarország kormánya arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Kirill Dmitrijev orosz tárgyaló szerdán a Fehér Házban találkozott Steve Witkoffal, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjával – jelentette a Reuters csütörtökön.
Ismertette Donald Trump amerikai elnök szerdán a még aznap életbe lépő, viszonossági alapon működő új amerikai vámrendszert. Az Európai Unió tagállamaira 20 százalékos importvámot vet ki a Trump-adminisztráció.
A szlovákiai kormány szerdán jóváhagyta 350 medve kilövését az idén, miután megsokasodtak a barna medvék támadásai, amelyek populációja az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt – jelentette be Robert Fico miniszterelnök.