Az ukrajnai háborúért három ember felelős, Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett Joe Biden volt amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn.
Elfogadta Magyarország alaptörvényének tizenötödik módosítását hétfőn az Országgyűlés. Az alkotmánymódosítás ellen utcára vonult az ellenzék Budapesten, rendőrségi intézkedésre is sor került.
A Sziverszk műveleti-harcászati csoport parancsnoki állománya tanácskozásának helyszínére mért csapást az orosz hadsereg két Iszkander-M rakétával vasárnap az ukrajnai Szumi városban a moszkvai tárca szerint.
Nem zárkózik el attól a németországi választáson első helyen végzett CDU elnöke, Friedrich Merz, hogy nagy hatótávolságú Taurus rakétákat adjon Ukrajnának.
Mindazoknak, akik meg akarják állítani az öldöklést, még nagyobb nyomást kell helyezniük Oroszországra, hogy felhagyjon a háborúval Ukrajnában – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fők&
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
Kijev nyugati szövetségesei – köztük az Egyesükt Államok is – határozottan elítélték az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadást, amely 34 ember – köztük két gyermek – halálát okozta, 117 másik pedig megsebesült.
Izraeli légicsapás ért egy gázai kórházat, amely az utolsó teljesen működő egészségügyi intézmény volt a térségben. Az al Ahli Arab Kórházat sújtó támadás következtében a kórház intenzív és sebészeti osztálya súlyosan megsérült, és az épület romba dőlt.
Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi mise végén, és áldott nagyhetet kívánt a jelen lévő több mint húszezres tömegnek – írta az MTI.
A spanyol csendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy emberkereskedelemre szakosodott bűnszervezetet, amelyik 1000 és 2500 közötti számú marokkóit szállított illegálisan Spanyolországba Románián keresztül 3000 euróért cserében – számolt be az AFP.
A virágvasárnapot ünnepelte Szumi lakossága, amikor Oroszország ma délelőtt két ballisztikus rakétával csapást mért a város központjára.
Körülbelül százan vesztették életüket miután a szudáni hadsereggel szemben álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) és a velük szövetséges milíciák támadást indítottak al-Fasír város és a mellette lévő két menekülttábor ellen.
A Siemens Mobility spanyol vezérigazgatója és családja vesztette életét a csütörtökön New Yorkban folyóba zuhant városnéző helikopteren – közölték pénteken az összesen hat halálos áldozatot követelő szerencsétlenség vizsgálatát végző illetékesek.
Az Ukrajnát támadó orosz hadsereg az elmúlt 24 órában rakétacsapást mért Dnyipróra, Zsitomir megyében pedig egy többszintes lakóházba csapódott egy drón.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy nem zárja ki bizonyos, Európában állomásozó amerikai csapatok kivonását, de utalt arra, hogy egy ilyen lépés a szélesebb körű kereskedelmi tárgyalások része lehetne – jelentette a PAP lengyel h&a
Az Egyesült Államok és Oroszország közölte, hogy előrelépést tettek diplomáciai képviseleteik munkájának normalizálása felé, az Egyesült Államok azonban kijelentette, hogy továbbra is aggódik a helyi személyzet alkalmazását tiltó orosz politika miatt.
Nagyobb nyomást kell gyakorolnunk Vlagyimir Putyinra, hogy vessen véget a háborúnak, és fokoznunk kell támogatásunkat Ukrajnának, mind a harcban, mind a békéért folytatott erőfeszítésekben – jelentette ki John Healy brit védelmi miniszter.
Téves megközelítést választott Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter az ukrajnai ásványkincsekről szóló ukrán-amerikai megállapodáshoz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök véleménye szerint.