Jogállamisági aggodalmak. Michael McGrath azt mondja: márciusi budapesti látogatása során is aggasztó beszámolókat hallott a civil társadalom és a média képviselőitől
Fotó: Európai Parlament
Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
2025. május 27., 13:592025. május 27., 13:59
McGrath az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve elmondta: márciusi budapesti látogatása során is aggasztó beszámolókat hallott a civil társadalom és a média képviselőitől az őket érő korlátozásokról. „Ez elfogadhatatlan. Az Európai Unió alapvető értékeit minden tagállamnak tiszteletben kell tartani” – húzta alá.
Mint mondta, a keddi tanácskozás napirendjén szereplő 7. cikk szerinti eljárás Magyarországgal kapcsolatban a tagállami kormányokat tömörítő Tanács hatáskörébe tartozik, de
Kiemelte az átláthatósági törvénytervezetet, amely szerinte az uniós jogot, a belső piaci szabadságjogokat és az Alapjogi Chartában foglaltakat is sérti.
„Felszólítottuk a magyar kormányt, hogy vonja vissza ezt a törvénytervezetet, és ha ezt nem teszik meg, a bizottság készen áll a rendelkezésére álló eszközök bevetésére.
– fogalmazott. Emlékeztetett, hogy testületének fő eszköze a kötelezettségszegési eljárás, amelyet már több alkalommal alkalmaztak Magyarországgal szemben. Jelenleg két ilyen ügy is folyamatban van: az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatallal kapcsolatos, amely gyorsított eljárásban zajlik, a másik pedig a gyermekvédelmi törvény miatt indult, amely alapján a hatóságok rendezvényeket tiltottak be vagy készülnek betiltani. A bizottság mindkét ügyet szorosan figyelemmel kíséri – tette hozzá.
Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseikben.
Felhívta a figyelmet, hogy minden uniós állampolgár alapvető jogait tiszteletben kell tartani, és a békés gyülekezés joga olyan jog, amelyet mindig meg kell védeni. „A bizottság alaposan vizsgálja azt a konkrét törvényt, amely ehhez a tilalomhoz vezetett” – jelentette ki.
„A gyülekezési szabadság alapvető jog. Ez nem jelent veszélyt a gyermekekre, nem jelent veszélyt senkire, és minden körülmények között védeni és tiszteletben kell tartani” – tette hozzá.
„A bizottság kész segíteni, hogy Magyarország ismét megfeleljen a szabályoknak, de meg fogja védeni a jogállamiságot, az Alapjogi Chartát és a magyar állampolgárok jogait” – jelentette ki.
Azokra az uniós parlamenti képviselőktől származó felvetésekre, miszerint meg kellene vonni minden uniós forrást Magyarországtól, az uniós biztos úgy reagált: csak jogilag megalapozott módon, a rendelkezésre álló jogállamisági eszközök alapján lehet eljárni.
„Jelenleg zajlik az új többéves pénzügyi keret egyeztetése, és Ursula von der Leyen elnök is szorgalmazza, hogy erősebb kapcsolat legyen a jogállamisági követelmények és az uniós források elérhetősége között” – tette hozzá az uniós biztos.
Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.
Csütörtökre virradóra több oroszországi régiót is ukrán drónok vettek célba, az ukrán hadsereg szélesebb körű dróntámadást indított Oroszország nyugati régiói, köztük Moszkva ellen – jelentették orosz médiaforrások és tisztségviselők.
Az Európai Bizottság a 2028–2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést (MFF) javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen.
Hatalmas tűz ütött ki a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A tűzesetről készült videók és fotók elárasztották a közösségi média felületeket.
Az izraeli hadsereg új katonai folyosót alakít ki Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén.
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban.
Kedden kezdődik és egy hétig tart a XII. Balatoni Csillagösvény, melyen Böjte Csaba ferences szerzetes és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar tagjai vesznek részt.
A magyar kormány kedden azt kezdeményezte Brüsszelben, hogy az Európai Unió emberi jogi szankciós listájára azonnali hatállyal vegyék fel azokat az ukrán vezetőket, akik felelősek Sebestyén József magyar állampolgár haláláért – közölte Orbán Viktor.
Leszállt az Axiom-4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula kedden Kalifornia partjainál.
Kínának és Oroszországnak elő kell mozdítania a nemzetközi rend igazságosabb és észszerűbb irányú fejlődését – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben, aki a Nagy Népi Csarnokban fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert.
Az Európai Unió üdvözölte Donald Trump amerikai elnök újbóli törekvését arra, hogy Oroszországot tárgyalóasztalhoz ültesse – mondta Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő, hozzátéve, hogy Washington 50 napos időkerete „hosszú idő”.
szóljon hozzá!