Zelenszkij szerint „téves felfogás”, hogy Oroszország nyerésre áll, Kanada újabb rakétákkal segíti Ukrajnát

•  Fotó: X/Volodimir Zelenszkij

Fotó: X/Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök idei első nemzetközi telefonbeszélgetését Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel folytatta, akinek köszönetet mondott, amiért országa újabb NASAMS légvédelmi rakétarendszereket és hozzá való rakétákat adott Ukrajnának.

Hírösszefoglaló

2024. január 02., 08:522024. január 02., 08:52

2024. január 02., 08:572024. január 02., 08:57

„Hálás vagyok Justinnak azért, mert hajlandó volt segíteni az ukrán légtér védelmének megerősítésében, különösen azért, hogy további NASAMS légvédelmi rendszereket és rakétákat szállított számunkra” – fogalmazott az ukrán elnök az X közösségi platformon. Hozzátette, hogy az általa közzétett ukrán békejavaslat megvalósításán dolgozó tanácsadók negyedik találkozójának előkészítéséről is beszéltek, a tanácskozást várhatóan január közepén, Davosban tartják.

A norvég kormány úgy döntött, hogy engedélyezi a Norvégia által gyártott fegyverek és védelmi termékek közvetlen értékesítését Ukrajnába

– derült ki a kabinet hivatalos honlapján közzétett közleményből, amelyet a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. A döntés január 1-jén lépett életbe. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna támogatása fontos a norvég és az európai biztonság szempontjából.

Petteri Orpo finn miniszterelnök hétfőn közzétett újévi köszöntőjében kijelentette, hogy kormánya továbbra is segíti Ukrajnát, és ezzel párhuzamosan Finnország saját védelmi képességeit is erősíti. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy csaknem két éve tart az Ukrajna elleni „brutális” orosz háború, amely megváltoztatta Európa biztonsági helyzetét, miközben „az ukránok bátran küzdenek hazájukért, egész Európáért és a nyugati értékekért”.

Egyébként Volodimir Zelenszkij egy, a The Economist magazinban hétfőn megjelent interjúban azt mondta, hogy

az az elképzelés, miszerint Oroszország megnyerte a háborút, „téves felfogás”, és a valóságban Moszkva még mindig súlyos veszteségeket szenved a harctéren.

Erőforrásokat és nyugati támogatást kérve rámutatott, hogy a háború fókuszát most a Krímre és a Fekete-tengerre kell áthelyezni.

Zelenszkij azt is mondta, hogy nincsenek valódi jelei annak, hogy Oroszország érdekelt lenne a békében, és hogy minden arra utaló jel, hogy Oroszország tárgyalni akar, azt jelenti, hogy Oroszország kifogyott a fegyverekből és a katonákból.

Az ukrán elnök szerint a Krímben lévő orosz erők elleni csapás kulcsfontosságú az Ukrajna elleni támadások csökkentéséhez, csakúgy, mint az ország keleti részén lévő városok védelme.

Ősszel a The Economist című lapban megjelent interjú Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnökkel, amelyben az úgy értékelte, hogy a háború közel két év és egy figyelemre méltó sikerek nélküli ukrán ellentámadás után patthelyzetbe jutott, kiváltotta Zelenszkij nemtetszését, és nyilvánosan kifejezte egyet nem értését az ukrán hadsereg parancsnokával. Azóta az ukrán sajtó szerint egyre nyilvánvalóbbá vált az ellenségeskedés kettejük között, de a közvélemény-kutatásokban Zaluzsnij népszerűsége megelőzi Zelenszkijét.

Orosz rakétatámadás Kijev ellen

Orosz rakéták tartottak Kijev felé kedd reggel – közölte az ukrán légierő, nem sokkal azután, hogy az egész országban légiriadót rendeltek el az orosz bombázók jelentette fenyegetés miatt.
„Kijev – maradjanak az óvóhelyeken. Sok rakéta tart a főváros felé” – figyelmeztetett az ukrán légierő a Telegramon.
Az ukrán hadsereg szerint 16 Tu-95MS orosz stratégiai bombázó szállt fel, hogy ukrajnai célpontokat támadjon.
Mint arról beszámoltunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kemény megtorlást ígért a Belgorodot ért, számos halálos áldozatot követelő szombati ukrán támadás nyomán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit