Az Egyesült Államok 200 millió dolláros új fegyvercsomagot küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai külügyminisztérium hétfőn.
2023. augusztus 15., 09:192023. augusztus 15., 09:19
A közlemény szerint a fegyverszállítmányt az elnöki felhatalmazás (Presidential Drawdown Authority) alapján az amerikai katonai készletekből hívják le, ami lehetővé teszi, hogy az eszközök rövid idő alatt Ukrajnába érkezzenek.
A múlt héten megjelent előzetes kormányzati információk szerint a biztonsági segítség tartalmaz irányított rakétákat többek között Patriot légvédelmi rendszerekbe, valamint egyéb rakétákat, aknamentesítő felszereléseket és 12 millió lőszert kisebb fegyverekbe.
A védelmi minisztérium – a Pentagon – múlt heti összesítése alapján az Egyesült Államok a háború kezdete óta 43 milliárd dollár értékű katonai támogatást nyújtott Ukrajnának az orosz agresszió elleni védekezéshez, köztük 2000 Stinger légelhárító-, és több mint 10 ezer Javelin páncéltörő rendszert valamint több, mint 2 millió 155 milliméteres löveget bocsátott az ukrán erők rendelkezésére, ami a leggyakrabban használt lőszer-típus.
A Fehér Ház ugyanakkor pénteken megerősítette, hogy
ami az ország melletti hosszú távú amerikai elköteleződés része. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora egy sajtóbeszélgetésen azokra a médiajelentésekre reagált, melyek szerint Ukrajna szóvá tette, hogy a következő nyárnál előbb ukrán pilótáknak nem lesz lehetőségük F16-os vadászrepülők használatára Oroszország ellen.
Mindeközben Christian Lindner német pénzügyminiszter hétfői kijevi látogatásakor újságírók előtt reményét fejezte ki, hogy mielőbb megoldják Ukrajna Taurus típusú rakétákkal való ellátásának kérdését, mivel ezek szerinte „segítenek közelebb hozni Ukrajna győzelmét” az Oroszország által kirobbantott háborúban.
– hangoztatta Lindner. Hangsúlyozta: a német kormány elkötelezett amellett, hogy mindent megtegyen Ukrajna katonai képességeinek megerősítése érdekében.
A miniszter a Taurus nagy hatótávolságú rakéták kijevi szállítását kommentálva megjegyezte, hogy a kérdésben a szokásos eljárás zajlik, azaz
„Mivel tudom, hogy sokan támogatják az ilyen jellegű segítségnyújtást, ahogy én személy szerint is, remélem, mihamarabb tisztázódnak ezek a kérdések” – szögezte le a miniszter a Jevropejszka Pravda hírportál tudósítása szerint.
Az óránként csaknem ezer kilométeres sebességgel repülő Taurus rakéták a német légierő legmodernebb fegyverei közé tartoznak,
A német pénzügyminiszter Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel Ukrajna és a német KfW állami bank együttműködésének kilátásairól tárgyalt. „Megbeszéltük Ukrajna és a német hitelintézet (KfW) együttműködési lehetőségeit. Öt közös beruházási projektet valósítunk meg 247 millió euróért, és további hármat készítünk elő 73 millió euróért. A fellendülésben a német vállalkozások részvételére számítunk” – írta Smihal a Telegramon. Lindner a maga részéről azt emelte ki, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát, és az együttműködési projektek hosszú távúak lesznek.
Oroszország egyoldalúan ideiglenes tűzszünetet hirdetett Ukrajnában április 19-től április 21-ig, a döntést Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be. A Kreml bízik benne, hogy Kijev is betartja a megállapodást.
A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.
Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.
Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.
A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.
Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
szóljon hozzá!