Washington és a NATO után Párizs is űrnagyhatalmi álmokat szövöget

Washington és a NATO után Párizs is űrnagyhatalmi álmokat szövöget

Fegyverkezési hajsza. Emmanuel Macron francia elnök stratégiai területnek tekinti az űrágazatot

Fotó: Twitter

Emmanuel Macron francia elnök jóváhagyta egy űrparancsnokság létrehozását a francia légierőn belül az ország védelmi képességeinek javítása érdekében.
 

Hírösszefoglaló

2019. július 14., 08:202019. július 14., 08:20

A Bastille-napi katonai parádé előtti napon a hadsereghez intézett beszédében a francia államfő szombaton elmondta, hogy az űrparancsnokság létrehozására irányuló új katonai doktrína növeli a francia műholdak védelmét. Hozzátette: a beruházás mértékét még meg kell határozni.

„Annak érdekében, hogy tartalommal tölthessük meg e doktrínát, és biztosítsuk világűrbeli képességeink fejlesztését és megerősítését, egy űrparancsnokságot hozunk létre szeptemberben a légierőn belül” – idézte az MTI Macront, aki megjegyezte, hogy a légierő később „űr- és légierővé” válik.

A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatban emlékeztet Florence Parly francia védelmi miniszter azon tavalyi kijelentésére, amely szerint Franciaország az űrágazatot stratégiai területnek tekinti, és fejleszti a más nagyhatalmaktól érkező növekvő fenyegetésekkel szemben a világűr militarizálására irányuló verseny közepette. 

A Reuters szerint négy vezető diplomata is arról számolt be júniusban, hogy a NATO az idén tudatosítani akarja: a világűr is lehet hadszíntér.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata is bejelentett tavaly egy tervet, amelynek értelmében egy új, „űrerőt” hoznának létre a hadsereg hatodik haderőnemeként 2020-ra. 

Ezzel egy időben Párizsban bemutatták a francia különleges katonai egységek új fegyverét, a „repülő katonát”. Egyelőre csak az újságírók láthatták, amint az úgynevezett „flyboard” segítségével felemelkedik fegyverével a katona és szabadon mozog a levegőben. Francia mérnököknek sikerült olyan szerkezetet létrehozni, amellyel egy katona kétezer méter magasságig is eljuthat és óránként 200 kilométeres sebességgel haladhat. A francia hadsereg még különböző újításokat szeretne elvégezni a flyboardon, amit már eddig is használtak világszerte, különböző szabadidős tevékenységekkor. Azt szeretnék elérni, hogy jobban lehessen irányítani, és a mostaninál sokkal halkabb legyen, így a hadsereg váratlan bevetéseknél, rajtaütésekkor is használhatná.

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson
2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok