Archív felvétel
Fotó: Facebook/Európai Bizottság
Ukrajnának még további reformokat kell végrehajtania intézményrendszerének megerősítésére és a korrupció elleni harcban ahhoz, hogy teljes jogú taggá válhasson a NATO-ban és az Európai Unióban – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Vilniusban, a NATO-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.
2023. július 12., 11:592023. július 12., 11:59
A litvániai csúcstalálkozó második napján a NATO-tagállamok vezetői nemzetközi partnereikkel, köztük az EU-t, valamint az Indiai- és a Csendes-óceán térségének több meghatározó országát képviselő vezetőkkel találkoznak. Ursula von der Leyen kiemelte:
Ebben szerinte jelentős előrelépést jelent az uniós tag Finnország és Svédország NATO-csatlakozása.
A nemzetközi közösségnek további lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy megvédelmezze a nemzetközi jogrendet, annak érvényesülését, a vilniusi találkozónak ez is célja – tette hozzá.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai érkezésekor kijelentette, hogy
Fontosnak mondta, hogy az észak-atlanti szövetséggel együttműködve, az EU is kivegye részét a kontinens biztonságának megóvásából.
Ukrajnával kapcsolatban Ursula von der Leyen leszögezte, hogy az Európai Bizottság Kijevvel intenzíven együttműködve dolgozik azon, hogy az ország teljesítse a tagsághoz szükséges reformokat. Méltatta egyúttal a „lelkesedést és a sebességet”, amellyel Ukrajna halad a reformok útján.
Ukrajna erősebbé tenné a NATO-t – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Vilnius belvárosában összegyűlt több ezres tömeg előtt.
Több mint 30 ezer orosz katona vesz részt az újabb offenzívában Harkiv területen – közölte Olekszandr Litvinyenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára az AFP-nek adott, kedden megjelent interjújában.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy kedden csapást mértek a Hamász „háborús irányítószobájára”, amely az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete, az UNRWA által a Gázai övezet központjában működtetett iskolában volt berendezve.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen.
Az ukrán légvédelmi rendszerek megsemmisítették mind a 18 támadó drónt, amelyet Oroszország az éjszaka folyamán ukrán területre indított – közölte kedden az ukrán légierő.
Románia az első helyen áll az Európai Unióban a fiatalok szavazókedve tekintetében a június 9-i európai parlamenti választásokon – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett felmérésből.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
szóljon hozzá!