Fotó: Meduza.io
Több egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában, a keleti fronton – mondta el Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
2023. szeptember 28., 08:162023. szeptember 28., 08:16
2023. szeptember 28., 08:172023. szeptember 28., 08:17
A szóvivő hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni. „A Wagner katonai magáncég egykori katonái jelenleg ténylegesen jelen vannak a keleti haderőcsoport területén. Részt vesznek a harci cselekményekben. Java részük Fehéroroszország területéről jött, ahol táboraik voltak” – fejtette ki Jevlas.
Hozzátette, hogy most különböző alakulatokhoz osztják be őket. A szóvivő szerint
Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője a hírportálnak elmondta, hogy
Közben a bolgár parlament Ukrajna számára újabb katonai segélycsomagot fogadott el szerdán, amely egyebek között légvédelmi rakétákat és lőszert foglal magában.
A szófiai kormány szerint
A parlament sajtószolgálata szerint az újabb katonai segélycsomagot a jelen lévő képviselők közül 141-en támogatták a kormánypárti honatyák soraiból. Az előterjesztés ellen főként az oroszbarát Újjászületés párt 40 képviselője szavazott, míg a szintén ellenzéki szocialisták tartózkodtak.
Nyikolaj Denkov miniszterelnök június eleje óta hivatalban lévő kormánya augusztus elején döntött arról, hogy szovjet gyártmányú páncélozott szállítójárműveket küld Ukrajnának.
Újabb videót tettek közzé az ukránok szerint megölt orosz admirálisról
Megjelent egy orosz katonai csatorna által szerdán közzétett videón az az orosz admirális, aki az ukrán erők szerint a múlt héten a megszállt Krím elleni támadásban halt meg, ez már a második olyan videó, amely Kijev állításával kapcsolatban további kétségeket ébreszt.
Viktor Szokolovot, az orosz Fekete-tengeri Flotta parancsnokát egy riporter kérdezte a videón a flotta szevasztopoli főhadiszállását ért rakétacsapásról, amelyben Ukrajna szerint meghalt.
„A Fekete-tengeri Flotta magabiztosan és sikeresen hajtja végre a parancsnokság által meghatározott feladatokat” – mondta Szokolov a Zvezda News, az orosz hadsereg médiaszolgálata által a Telegramon közzétett videóban.
A videót szerdán tették közzé, a CNN szerint azonban nem ellenőrizhető, hogy az interjú mikor készült. Az interjún belül kevés olyan részlet van, amelyből kiderül annak időpontja vagy helyszíne.
A videóban Szokolov az orosz 810. tengerészgyalogos dandárnak adott Usakov-rend kitüntetésre is utalt. Ezt a kitüntetést augusztus 29-én adták át Mihail Razvozsajev szevasztopoli kormányzó szerint.
Az interjút egy nappal azután tették közzé, hogy az orosz védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen szintén látszik, hogy Szokolov részt vesz egy találkozón Szergej Sojgu védelmi miniszterrel és más orosz katonai vezetőkkel.
A Kreml kezdetben nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Szokolov életben van-e vagy sem. Másnapra azonban az üzenetváltás megváltozott, és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette, hogy Szokolov részt vett a védelmi minisztériumi ülésen.
„Tegnap beszéltünk a flottaparancsnokról. Részt vett a megbeszélésen” – mondta Peszkov szerdán újságíróknak.
Ukrajna új védelmi minisztere, Rusztem Umerov sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy Szokolov meghalt a csapásban, amikor a CNN Christiane Amanpour exkluzív interjújában kedden Kijevből megkérdezte.
Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
Oroszország további rohamegységeket telepített a Harkivi területen található Hliboke falu közelébe, hogy felkészüljön a támadó műveletekre – közölte Nazar Voloscsin, a Horticja hadműveleti-stratégiai csoport szóvivője hétfőn.
Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Donald Trump csapata már hetek óta a Kamala Harris elleni harcra készül – derült ki a kampánystáb tagjai által megosztott információkból.
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban – közölte az Europol hétfőn. A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)