Visszaállította az áramszolgáltatást egy elfoglalt római lakóházban a „szegények bíborosa”

Konrad Krajewski bíboros, a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője (balra) •  Fotó: Vatican News

Konrad Krajewski bíboros, a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője (balra)

Fotó: Vatican News

Konrad Krajewski bíboros, a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője leszerelte a villanyórák működését gátoló zárat, és újraindította az áramszolgáltatást az olasz főváros egyik, hajléktalan családok által elfoglalt lakóházában, ahol régóta nem fizették a fogyasztást – jelentette az olasz sajtó vasárnap.

MTI

2019. május 12., 20:062019. május 12., 20:06

Az épületben élők beszámolói szerint Krajewski bíboros szombat este látogatta meg a lakóházat. A pápai alamizsnahivatal vezetőjeként Konrad Krajewski rendszeresen felkeresi és segíti a Rómában élő szegényeket, betegeket, bajban levőket. Ebbe az épületbe játékokat vitt a gyerekeknek.

Amikor értesült, hogy az épületben május 6-án elzárták az áramszolgáltatást, és a lakók villany és meleg víz nélkül maradtak, Krajewski bíboros lement abba a pincehelységbe, ahol a főkapcsoló volt.

Leszerelte a villanyórákat blokkoló zárakat, és újraindította az áramszolgáltatást. Konrad Krajewski elmondta a lakóknak, hogy papi szolgálata előtt villanyszerelőnek tanult. Az olasz fővárosban, a lateráni Szent János-bazilika és a Termini pályaudvar közötti, korábban üresen álló lakóházat 2013-ban foglalták el hajléktalan családok. Az épületben mintegy 450-en élnek, köztük csaknem száz gyerek is. Az áramot azért zárták le, mert a lakóház nem fizetett a szolgáltatásért, és mintegy 300 ezer euró tartozást halmozott fel.

Az áramszolgáltató észrevette a szolgáltatás újraindítását, a rendőrséget küldte a helyszínre, de a lakók arra hivatkoztak, hogy a bíboros szerelte le az órákat blokkoló zárakat. A vatikáni alamizsnahivatal közlése szerint Krajewski bíboros tettét az „emberség vezérelte”, miután súlyos helyzettel találta magát szemben. Az egyházi hivatal hangsúlyozta, hogy Krajewski bíboros szükségesnek találta a beavatkozást a családok segítésére. Hozzátette, hogy a bíboros teljes tudatában van beavatkozása esetleges jogi következményeinek.

Az 55 éves Konrad Krajewski lengyel papot Ferenc pápa közvetlenül pápává való megválasztása után, 2013-ben nevezte ki az egyházfői hatáskörbe tartozó alamizsnahivatal élére. Az azóta bíborossá lett Krajewskiről köztudott, hogy rendszeresen járja az olasz főváros utcáit, elhagyott részeit a szegények, rászorulók segítésére: többek közt meleg ételt, ruhát, takarókat, de pénzt is oszt közöttük, valamint előre feltöltött telefonkártyákat, metrójegyeket, gyógyszereket. Krajewski bíboros szervezte meg a Szent Péter térnél a rászorulóknak működtetett zuhanyzót, borbélyt és orvosi rendelőt. A „szegények bíborosának” nevezett Konrad Krajewski korábban úgy nyilatkozott, Ferenc pápa helyett cselekszik, mivel az egyházfő könnyen felismerhető, ezért nehezen hagyhatja el a Vatikánt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán