Pokolgép robbant egy egyiptomi templomban, a legfrissebb értesülések szerint legalább huszonöten meghaltak, további 50 ember pedig megsebesült a virágvasárnapi szertartásra összegyűlt hívek közül – jelentette az állami televízió.
2017. április 09., 14:382017. április 09., 14:38
2017. április 09., 14:482017. április 09., 14:48
A Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György templomában a virágvasárnapi mise idején elkövetett merénylet, amely a legutóbbi az egyiptomi keresztény közösség elleni támadások sorában, néhány héttel Ferenc pápa tervezett egyiptomi látogatása előtt történt.
A robbantás idején mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket. Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.
Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. „A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon” – közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében. A merénylet elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára.
Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai. Decemberben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szervezete robbantott a kairói kopt katedrálisban, aminek következtében mintegy 30-an haltak meg.
A Liva at-Taura nevű csoport vállalta magára a Tanta egyik rendőrségi kiképző központjában április 1-jén végrehajtott pokolgépes merényletet, amelynek következtében 16 embert sebesült meg. A csoport, amely a feltételezések szerint kapcsolatban áll a betiltott Muzulmán Testvériséggel, főként a biztonsági erőket veszi célba, és elhatárolta magát a keresztények elleni támadástól.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.