Fotó: US Army/Facebook
A kabuli repülőtér gyors átadására készülnek az Afganisztánban két hete hatalomra került tálibok és a távozó amerikai erők – mondta a Reutersnak vasárnap egy tálib tisztségviselő.
2021. augusztus 29., 16:432021. augusztus 29., 16:43
„Arra várunk, hogy az amerikaiak végső beleegyezésüket adják a kabuli repülőtér teljes ellenőrzésének átvételéhez” – mondta a tálib illetékes, neve elhallgatásának feltételével. Sajtójelentések szerint Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is.
ahol az elmúlt két hétben feszített tempóban folyt a nyugati országok diplomatáinak, állampolgárainak és afgán segítőiknek a kimenekítése. Az elmúlt két napban Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország is lezárta kabuli evakuációs műveleteit az amerikai kivonulás miatt keletkezett biztonsági vákuumra hivatkozva.
Egy nyugati biztonsági illetékes a Reuters hírügynökséggel vasárnap közölte,
A tisztségviselő, akit a szabályok értelmében nem lehet megnevezni, azt mondta, hogy a repülőtér kapuinál korábban gyülekező tömeg megfogyatkozott azután a figyelmeztetés után, hogy a reptérnél elkövetett csütörtöki robbantásos merényletet követően szélsőségesek további támadásaira kell számítani. Egy amerikai illetékes a Reutersnak szombaton azt mondta, kevesebb mint négyezer amerikai katona van még a repülőtéren, míg korábban, az evakuációs művelet tetőpontján még 5800 volt a létszámuk.
Amint arról beszámoltunk, az amerikai hadsereg szombati közlése szerint visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után.
Az amerikai hadsereg szombati közlése szerint visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!