Fotó: Twitter/Dmytro Kuleba
Ukrajna eljárást indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Oroszország ellen az emberi jogok tömeges és súlyos megsértésével vádolva Moszkvát a február 24-én indított háborúval összefügésben – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság.
2022. június 29., 13:022022. június 29., 13:02
2022. június 29., 13:142022. június 29., 13:14
A közlemény szerint az új államközi keresetben az ukrán kormány mindenekelőtt azt emelte ki, hogy Oroszország jogellenesen támadta meg Ukrajnát.
Az ukrán kormány keresetében azt írta: az orosz támadásokban civilek tízezrei sebesültek meg, sokan meghaltak, másokat letartóztattak vagy eltűntként tartanak nyilván. Az orosz agresszió miatt százezrek veszítették el otthonukat vagy vagyonukat, és milliók költöztek el az országból. Kijev azt állítja, hogy a civilek elleni támadásokat az orosz katonaság, oroszbarát szeparatisták vagy orosz irányítású félkatonai szervezetek hajtották végre. Az orosz hatóságok pedig nem folytattak hatékony vizsgálatot az emberi jogsértések felderítésére, az elkövetők felelősségre vonására – írták.
Emellett hozzávetőleg 8500 egyéni kérelem ügyében folyik vizsgálat egyebek mellett a krími, a kelet-ukrajnai és az azovi-tengeri eseményekkel kapcsolatosban.
Az emberi jogi bíróság emlékezetetett: március elsején felszólította az orosz kormányt, hogy tartózkodjon a civilek és polgári létesítmények elleni katonai támadásoktól.
A bíróság emellett arra is felszólította Moszkvát, hogy haladéktalanul biztosítsa az orosz csapatok által támadott vagy ostrom alatt álló területen található egészségügyi intézmények, személyzet és a mentőjárművek biztonságát.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!