Új joghatóság vizsgálná ki az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményeket

•  Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását.

MTI

2023. március 05., 18:142023. március 05., 18:14

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre, amelynek témája volt, hogy miként lehetne felelősségre vonni Oroszországot Ukrajna elleni agressziójáért.
Az uniós ügynökség közleménye szerint

a megállapodás az Eurojust támogatásával tavaly március végén létrehozott közös nyomozócsoport (JIT) hét partnerországa – Ukrajna, Litvánia, Lengyelország, Észtország, Lettország, Szlovákia és Románia – között jött létre.

Az ICPA a nemzetközi nyomozócsoport jelenlegi támogató struktúrájának részét képezi majd. Ügyészei fizikailag az Eurojustnál kapnak majd helyet, ami lehetővé teszi munkájuk szoros összehangolását a közös ügyészi stratégiával. Hozzátették: a közös nyomozócsoport résztvevőjeként a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, szintén hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Ügyészsége bizonyos feltételek teljesülése esetén részt vehet az ICPA-együttműködésben.
A közlemény idézte Ladislav Hamrant, az Eurojust elnökét, aki azt mondta: a módosítások elfogadása tükrözi a közös nyomozócsoport valamennyi partnerének azon törekvését, hogy orvosolják a büntetlenség hiányát, és szilárd jogalapot adjanak az Eurojustnak az elszámoltathatóság biztosítására.

A központ fő célja, hogy támogassa és fokozza az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények kivizsgálásának hatékonyságát

a kulcsfontosságú bizonyítékok beszerzésével és az ügymenet előkészítésének segítésével annak lehető legkorábbi szakaszában. Tájékoztatása szerint a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) struktúrája nyárra elkészülhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról