Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Trump

Egyértelműsítette. Trump leszögezte, mire nem számíthat Ukrajna az esetleges tűzszüneti tárgyalások kapcsán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó, nagy horderejű tárgyalások előestéjén.

Krónika

2025. augusztus 18., 08:292025. augusztus 18., 08:29

Trump vasárnap a Truth Social közösségi oldalon előzetesen ismertette azt az üzenetet, amelyet a Fehér Házba érkező vendégeinek fog átadni.

„Zelenszkij ukrán elnök szinte azonnal véget vethet a háborúnak Oroszországgal, ha akarja, vagy folytathatja a harcot” – írta Trump.

Idézet
Ne felejtsük el, hogyan kezdődött. Nem lehet visszaszerezni a Krím-félszigetet, amit Obama adott el (12 évvel ezelőtt, egy lövés nélkül!), és UKRAJNA NEM LÉPHET BE A NATO-BA. Néhány dolog soha nem változik!!!”

– szögezte le Trump.

A CNN szerint a bejegyzés jelzi azt a nyomást, amely Zelenszkijre nehezedik majd hétfőn, amikor Trump fogadja őt a Fehér Házban, hogy a konfliktus befejezéséről tárgyaljanak. A két feltétel, amelyet felsorolt – hogy Ukrajna átadja a Krím-félszigetet, amelyet Oroszország 2014-ben illegálisan annektált, és hogy beleegyezzen abba, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz – azok között van, amelyeket Vlagyimir Putyin a háború befejezésének feltételeiként szabott.

Azok az európai vezetők, akik hétfőn Zelenszkijjel együtt ellátogatnak a Fehér Házba, attól tartanak, hogy a találkozó során Trump nyomást fog gyakorolni az ukrán vezetőre, hogy fogadja el a feltételeket, amelyeket Putyin a múlt heti alaszkai csúcstalálkozón támasztott.

Remélik, hogy Trumptól több információt szerezhetnek arról, hogy Oroszország mennyit engedhet a békeegyezmény részeként, beleértve azt is, hogy az Egyesült Államok milyen szerepet játszana a biztonsági garanciák biztosításában a jövőben.

korábban írtuk

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

„Holnap nagy nap lesz a Fehér Házban. Még soha nem volt itt ennyi európai vezető egyszerre. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom őket!!!” – írta Trump Zelenszkijnek küldött üzenete után.

Az európai delegáció tagjai: Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, Alexander Stubb finn elnök és Mark Rutte NATO-főtitkár.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Brüsszelben elmondta, hogy az országának Oroszországgal folytatott háborújában

a jelenlegi frontvonalaknak kell alapul szolgálniuk a béketárgyalásokhoz.

„Valódi tárgyalásokra van szükségünk, ami azt jelenti, hogy ott kezdhetjük, ahol most a frontvonal húzódik” – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy az európai vezetők támogatják ezt.

korábban írtuk

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Zelenszkij megismételte álláspontját, miszerint tűzszünetet kell kötni, hogy aztán végleges megállapodást lehessen kötni.

„Fontos, hogy Washington mellettünk áll” – mondta az ukrán vezető.

Zelenszkij elmondta, hogy Ukrajna még nem ismeri Putyin összes követelését, amelyet pénteki találkozóján Trumpnak támasztott, hozzátéve, hogy azok áttekintése hosszú időt venne igénybe, és ez „fegyverek nyomása” alatt nem lehetséges.

Washingtonba érkezve leszögezte:

az új megállapodásnak meg kell akadályoznia, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az engedményeket újabb támadás „ugródeszkájának” használja.

„Mindannyian egyformán szeretnénk gyorsan és megbízhatóan véget vetni ennek a háborúnak. És a békének tartósnak kell lennie. Nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor Ukrajna kénytelen volt feladni a Krím-félszigetet és keleti részének egy részét – a Donbasz egy részét –, és Putyin egyszerűen felhasználta ezt egy újabb támadás kiindulópontjaként. Vagy amikor Ukrajna 1994-ben állítólagos biztonsági garanciákat kapott, de azok nem működtek” – mondta Zelenszkij.

Közben vasárnap este Oroszország bécsi nemzetközi szervezeteknél akkreditált nagykövete kijelentette: Oroszországnak „hatékony biztonsági garanciákra” lesz szüksége egy jövőbeli békeszerződés keretében.

Mihail Uljanov az X-en kijelentette, hogy

Oroszország egyetért azzal, hogy ilyen biztosítékokat kell nyújtani Ukrajnának, de Moszkvának is „ugyanolyan joga van ezt elvárni”.

„Az EU-tagállamok számos vezetője hangsúlyozza, hogy a jövőbeli békeszerződésnek megbízható biztonsági garanciákat kell nyújtania Ukrajnának. Oroszország egyetért ezzel. De egyenlő joggal várhatja el, hogy Moszkva is hatékony biztonsági garanciákat kapjon” – hangsúlyozta.

korábban írtuk

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás
Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Azt állította, hogy a Nyugat még nem kezdett el gondolkodni azon, mit tudna felajánlani, és hogy Oroszország ebben a tekintetben segítséget nyújtana a tárgyalások során.

Ukrajnának és európai szövetségeseinek egységesen kell fellépniük hétfőn Washingtonban Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök tárgyalásán – jelentette ki vasárnap Emmanuel Macron francia elnök a Coalition of the Willing (Tettrekészek Koalíciója) országainak videokonferenciáját követően.

Idézet
Ha ma gyengeséget mutatunk Oroszország előtt, azzal lerakjuk a jövőbeli konfliktusok alapját”

– hangoztatta. Mint mondta, a kijevi vezetés szövetségesei erős és tartós békét akarnak Ukrajna számára, és hogy tartsák tiszteletben Ukrajna területi épségét.

Petr Fiala cseh miniszterelnök az X-en közzétett bejegyzésében kiemelte: az európai vezetők egyetértettek abban, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákat kell kapnia ahhoz, hogy további tárgyalásokra kerülhessen sor a háború befejezéséről.

„A Tettrekészek Koalíciójának videokonferenciája fontos volt a holnapi fehér házi találkozó előtti egyeztetés szempontjából”
írta az X-en.

„Megállapodtunk abban, hogy közvetlen prioritásként kell kezelni az öldöklés leállítását, és hogy az Egyesült Államok és Európa által Ukrajnának nyújtott egyértelmű biztonsági garanciák teljességgel elengedhetetlenek a további tárgyalásokhoz” – közölte a cseh miniszterelnök.

korábban írtuk

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal
Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal

Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szintén az X-en arról írt, hogy a tanácskozás során hangsúlyozta:

„az agresszorra kell nyomást gyakorolni, nem az áldozatra”.

António Costa, az Európai Tanács elnöke pedig azt fejtegette mikroblogján, hogy elengedhetetlen az Egyesült Államok és az európai országok egysége egy Ukrajna számára fenntartható békemegállapodáshoz. „Hangsúlyoztam a Tettrekészek Koalíciójának mai tanácskozásán, hogy amennyiben nem sikerül tűzszünetet elérni, az EU-nak és az Egyesült Államoknak fokoznia kell a nyomást Oroszországra” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok továbbra is azon lesz, hogy olyan forgatókönyvet teremtsen, amellyel elősegíti az ukrajnai háború végét, de előfordulhat, hogy ez nem lehetséges – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a CBS amerikai hírtelevízió Face the Nation című műsorában vasárnap.

Idézet
Ha a háború folytatódik, akkor továbbra is ezrével fognak meghalni az emberek. (…) Sajnos lehet, hogy oda fogunk jutni, de nem oda akarunk jutni”

– fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.

„Ezen a találkozón olyan kérdéseket vitatnak meg, amelyek áttörést hozhatnak, amelyek előrelépést jelenthetnek” – mondta Rubio, hozzátéve, hogy a megbeszélés témái között szerepelnek az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét félnek engedményeket kell tennie, ha békemegállapodást szeretnének kötni.

Rubio hangoztatta azt is, hogy Trump és Putyin alaszkai találkozója elegendő lendületet hozott az ügyben, igazolva egy találkozót Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel. „Nem azt mondom, hogy a békemegállapodás küszöbén állunk, hanem azt, hogy mozgást, mégpedig elegendő mozgást láttunk, ami igazol egy következő találkozót Zelenszkijjel és az európaiakkal” – fogalmazott.

Egyben

elutasította azt a felvetést, hogy az európai vezetők azért kísérik el Zelenszkijt Washingtonba, hogy „védelmezzék”.

„Nem azért jönnek ide holnap, hogy megvédjék Zelenszkijt a megfélemlítéstől. Azért jönnek ide holnap, mert együttműködünk az európaiakkal. Mi hívtuk meg őket” – mondta.

Rubio a Fox News Sunday Morning Futures című műsorának nyilatkozva arról számolt be, hogy a megbeszélések leszűkültek néhány kulcsfontosságú kérdésre, ezek közé tartoznak a határok, a hosszú távú biztonsági garanciák, valamint az, hogy Kijev a jövőben milyen katonai szövetségeket köthet.

„Nagyon sok munka maradt még” – húzta alá az amerikai külügyminiszter. „Lehet, hogy nem tetszik nekünk, lehet, hogy nem kellemes, lehet, hogy visszatetsző, de ahhoz, hogy a háború véget érjen, vannak dolgok, amelyeket Oroszország akar, de nem kaphat meg, és vannak dolgok, amelyeket Ukrajna akar, de nem fog megkapni” – fogalmazott Rubio.

Az ABC hírtelevíziónak nyilatkozva

Rubio megerősítette, hogy amennyiben a háború folytatódik, Oroszország további szankciókra számíthat.

Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy az amerikai fél kiharcolta „azt az engedményt, hogy az Egyesült Államok a (NATO) 5. cikkelyéhez hasonló védelmet nyújthat”.

„Az Egyesült Államok potenciálisan készen áll arra, hogy az 5. cikkely szerinti biztonsági garanciákat megadja, de nem a NATO-tól, hanem közvetlenül az Egyesült Államoktól és más európai országoktól” – mondta. Ez a kérdés is terítékre kerül a hétfői megbeszélésen – tette hozzá.

Witkoff szerint ezzel sikerült megkerülni a NATO-csatlakozás kérdését, amit Putyin elutasít.

Az amerikai elnök különmegbízottja a Fox Newsnak elmondta, hogy

Oroszország kifejezte azon szándékát, hogy a békemegállapodásban elkötelezi magát, hogy nem fog további ukrán területeket elfoglalni, és nem fogja más európai országok határait átlépni.

Witkoff a CNN-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Oroszország először volt hajlandó engedményeket tenni a tárgyalások során. „Most erre kell építenünk, és olyan megállapodást kell kötnünk az ukránokkal, amely lehetővé teszi számukra az önrendelkezést és szuverén határaik védelmét” – húzta alá.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalán tért vissza az alaszkai csúcstalálkozóra: azt írta, hogy „nagy előrelépést sikerült elérni Oroszország ügyében”. Másik bejegyzésében az amerikai elnök a sajtót bírálta.

„Elképesztő, hogy a hamis sajtó milyen erőszakosan eltorzítja az igazságot, amikor rólam van szó. Semmit sem tehetek vagy mondhatok, ami arra késztetné őket, hogy őszintén írjanak vagy tudósítsanak rólam. Nagyszerű találkozóm volt Alaszkában (az előző amerikai elnök, Joe) Biden ostoba háborújáról, egy háborúról, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie!” – írta az amerikai elnök.

Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Ukrajnát, többen meghaltak
Oroszország vasárnap késő este rakétatámadást indított ukrajnai városok ellen, alig néhány órával azelőtt, hogy Volodimir Zelenszkij elnök találkozott volna Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban.
Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere helyi idő szerint este 11 körül jelentette, hogy egy rakéta eltalált egy lakóépületet Harkiv ipari negyedében.
A támadásban legalább három ember meghalt és 11 ember megsérült, köztük egy 10 éves fiú és egy 13 éves lány – közölte Oleh Szinyehubov regionális kormányzó. Körülbelül egy tucat lakóépület és öt parkoló jármű megrongálódott.
A robbanáshullám több mint 1000 ablakot rongált meg – jelentette Szinyehubov.
Helyi idő szerint este 10:45 körül robbanások hallatszottak Szumiban is. Oleh Hrihorov, Szumi megye kormányzója elmondta, hogy egy rakéta csapódott be a város egyik oktatási intézménye közelében. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
A kormányzó később arról számolt be, hogy Oroszország irányított légibombával támadta meg a határ menti Nova Szloboda falut, megsebesítve egy 57 éves nőt és megrongálva 10 házat. Egy dróncsapás a Miropillja falut is célba vette, megsebesítve egy sofőrt. A férfit kórházba szállították.
A Szuszpilne hírügynökség szerint a déli Odesszában robbanásokról számoltak be este 11:40 körül, folyamatos rakétatámadás közepette.
Az ukrán légierő szintén figyelmeztetett a siklóbombás támadásokra Ukrajna frontvonalának régióiban, valamint a drónrajok országszerte fennálló veszélyére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott