Archív felvétel
Fotó: Facebook/Donald Trump
Az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszt minden beutazást Európából – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán este a Fehér Ház ovális irodájából sugárzott beszédében.
2020. március 12., 09:102020. március 12., 09:10
2020. március 12., 09:132020. március 12., 09:13
A koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt utazási tilalom péntek éjféltől lép életbe, de a tiltás nem érinti az Egyesült Királyságból érkező utasokat. Az elnök elsődlegesen Kínát, majd az Európai Unió országait okolta a vírus gyors elterjedéséért, mert szerinte nem léptek időben és megfelelően.
Leszögezte, hogy az amerikai kormány „életmentő lépéseket” tett, amikor a járvány kezdetekor betiltotta az utazásokat Kínából. „Most ugyanezt kell tennünk Európával” – mondta. Hozzáfűzte, hogy Washington folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a helyzet alakulását annak érdekében, hogy esetleg megrövidítse a beutazási tilalom időtartamát.
Donald Trump leszögezte: nem pénzügyi válságról van szó. „Ez csupán egy átmeneti pillanat az időben, s nemzetünk és a világ is együttes erővel túl lesz rajta” – hangoztatta. Közölte, hogy a szövetségi kormányzat minden szükséges intézkedést meghoz a megbetegedett, karanténba került vagy elővigyázatosságból otthon maradó dolgozók anyagi nehézségeinek enyhítésére, és segíteni fogja a kisvállalkozásokat is. Elmondta, hogy a kisvállalkozásokat alacsony kamatú kölcsönökkel segítik majd, és egyes állampolgárok és vállalatok adóbevallási határidejét három hónappal meghosszabbítják.
Megismételte korábbi felhívását a kongresszushoz: arra sürgette a törvényhozókat, hogy minél előbb fogadják el azt a gazdaságélénkítő csomagot, amely a személyi jövedelemadó átmeneti időre szóló csökkentését is tartalmazza. Ez a csomag hivatott enyhíteni a járvány terjedése okozta gazdasági nehézségeket. Trump javasolta az amerikai idősotthonoknak is, hogy átmeneti időre függesszenek fel minden látogatást. Az előzetes sajtóértesülésekkel ellentétben az elnök nem hirdetett az egész országra érvényes egészségügyi szükségállapotot.
A hollywoodi sztár, Tom Hanks és szintén színész felesége, Rita Wilson koronavírustesztje pozitív lett, mindketten karanténba kerültek – ezt maga Hanks közölte szerdán este az Instagramon.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!