Fotó: Pixabay.com
Donald Trump amerikai elnök kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Jeruzsélemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget – közölte a Palesztin Hatóság.
2017. december 06., 17:072017. december 06., 17:07
Trump a várakozások szerint szerdán fogja hivatalosan bejelenteni, hogy az Egyesült Államok el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
Mahmúd Abbász figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek „veszélyes következményei” lesznek – tájékoztatott a szóvivője.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet kedden arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump szándékának kinyilvánításával „mindent tiltott vonalat” átléptek.
Jordánia az Arab Liga és az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) ülésének sürgős összehívását tervezi szombatra és vasárnapra – közölte kedden a Reuters brit hírügynökséggel Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter.
Tartózkodni kell az olyan egyoldalú intézkedésektől, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldást célzó közel-keleti béketárgyalások felújítását – jelentette ki Federica Mogherini európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden Brüsszelben. „Jeruzsálem státusát tárgyalások útján kell rendezni” – mondta Mogherini, miután tárgyalást folytatott az amerikai külügyminiszterrel.
Egy sor EU-tagállam, köztük Németország is, aggályát fejezte ki, hogy Jeruzsálem elismerése a zsidó állam fővárosaként az izraeli-palesztin konfliktust nem csillapítja, hanem ismételten felizzítja majd – jelentette ki a német külügyi tárca vezetője amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal tartott megbeszéléseit követően Brüsszelben.
Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök.
XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!