Trump és a geopolitikai átrendeződés – John O’Sullivan, Margaret Thatcher egykori tanácsadója a Krónikának

Ám amikor választásra sor kerül, az emberek arra a jelöltre szavaznak, akit valóban támogatnak, és az eredmények mindenkit meglepnek. Bár zavargásokat, felháborodást jósoltak Trump győzelme esetére, nem történtek ilyenek, hanem megkönnyebbülés lett úrrá a tömegeken. Sokan – és ez az én tapasztalatom is – azt mondták, meglepődtek, mennyire megkönnyebbültek és boldogok voltak, hogy Trump nyert.

A választások óta, különösen az első kormányzati döntéseinek immár közel két hete alatt, a közvélemény-kutatások szerint nem csökkent, hanem nőtt a hivatalába lépett elnök támogatottsága. Úgy gondolom, bizonyos értelemben a demokraták túljártak a saját eszükön.

Az eredmény üdvözítő meglepetésként hatott mindazok számára, akik Trumpra szavaztak, azt gondolták ugyanis, hogy egy kis, elnyomott kisebbséghez tartoznak, de megkönnyebbülve fedezték fel: valójában többségben vannak. Hasonló dolgok történtek korábbi választásokon is, például a Brexit-népszavazás során Nagy-Britanniában, és azt látom, hogy a nyugati társadalmakban ez most általános jelenség.

– Korábban Trump kijelentette, megválasztása esetén 24 óra alatt „békét teremt” az Ukrajna és Oroszország közötti háborúban. Igaz, hogy a közel-keleti fegyveres konfliktusban részben az ő közreműködésével még a beiktatása előtt létrejött a tűzszünet, ám Ukrajnában tovább dörögnek a fegyverek. Mi várható az ukrajnai háború tekintetében az új washingtoni adminisztráció idején, miként fest vajon a Trump-féle béke?

– Idéznem kell egy másik újságírót, Christopher Caldwellt, aki a Claremont Review of Books számára írt egy nagyon fontos cikket Trump munkásságáról. Szerinte

Szerintem igaza van. A politikában a túlzás mindennapos, a politikusok ritkán mondják meg pontosan, mit fognak tenni. De vannak politikusok – Margaret Thatcher is ilyen volt, és Trump is –, akik világos irányvonalat adnak az átlagos választóknak. Akik megbíznak bennük, és nem várják el, hogy mindent gyorsan megoldjanak, vagy szó szerint mindent betartsanak, amit mondtak. De amíg abba az irányba haladnak, amit kijelöltek, boldogok. És szerintem Trump itt ezt tette. Természetesen nagyon nehéz lesz békét hozni Ukrajnában, és nem lehet egyik napról a másikra.

Megpróbálja meggyőzni őket is, hogy vegyenek részt a tárgyalásokban. Ugyanakkor valós fenyegetéseket fogalmaz meg. Már tett egy kijelentést például arról, hogy reméli, Szaúd-Arábia királya több olajat fog kitermelni, ami lenyomná az energiaárakat, ami az események láncolatán keresztül pénzügyi nehézségeket okozna Oroszországnak, hisz akkor a moszkvai kormány nem kapná meg az energiaexportból remélt bevételeit. Sőt valójában nincs is feltétlenül szüksége Szaúd-Arábiára, mivel ha úgy dönt, hogy jelentősen növeli az amerikai energiatermelést – amit meg is tesz –, az szintén hasonló hatással lenne az energiaárakra, és pénzügyi problémákat okozna Oroszországnak. Másfelől Trump világossá tette, hogy tárgyalni fog: olyan megállapodást akar kötni, amelyet mindkét fél elfogadhatónak tart. Szerintem fontos megjegyezni, hogy senki sem ér el mindent egy ilyen tárgyalás során.

Hogy mit fog tenni? Azt hiszem, azt fogja mondani Putyinnak: „Nem akarlak megalázni. Olyan eredményt akarok, amely nem győzelem számodra. Hogy ezt hogyan kommunikálod, az rajtad múlik, de nem lehet nyílt orosz győzelem, és ezt meg kell értened. Ha nem vagy hajlandó ezt megérteni, ha nem lépsz jóhiszeműen, hogy értelmes megállapodás szülessen, a háború folytatódni fog.” És ez nem az, amit Putyin akar.

Ha ezek döntenének a törvényeinkről, nem lennénk demokratikus országok. A törvényeinket demokratikus választások útján kell meghozni, azok által, akiket hivatalba helyezünk, és akiket elutasíthatunk. Sokan rámutattak – és ez fontos –, hogy a demokrácia legfontosabb ereje az, hogy ki tudjuk penderíteni a gazfickókat a helyükről. De arra nincs mód, hogy kidobjuk a gazfickókat az Európai Bizottságból, az ENSZ-ből.

– És a NATO jövőjére milyen hatással lehet Trump újraválasztása?

– Trump az első ciklusában világossá tette, hogy szerinte Amerika európai szövetségesei nem költenek eleget saját védelmükre és a kollektív védelemre. Igaza volt. És ezt mindannyian tudták, de kollektíven és egyénileg úgy döntöttek, nem érvelnek ezzel, hanem inkább csendben maradnak, mivel Amerika úgyis megvédi őket. Trumpnak fel kellett ráznia őket, és elmondani, hogy ez már nem megy így tovább, igenis többet kell költeniük. Őt azzal támadták, hogy meg akarja szüntetni a NATO-t, pedig valójában azt akarta, hogy minden tagállam tegye meg, amit vállalt. Ezt elérte. Most azonban azt mondja, hogy többet kell költeniük, mert jelenleg komoly háború dúl Európában, amely három éve tart. Ha Oroszországot nem győzik le – függetlenül attól, hogy mit gondolunk erről –, az európai országoknak több pénzt kell költeniük.

Nagyon megalázó Európa számára, hogy nem képes saját csapatait mozgatni a világ körül, hanem az amerikaiakra támaszkodik ebben. Úgy gondolom, hogy Trump nem akarja megszüntetni a NATO-t, és nem akarja, hogy az európaiak különálló intézményeket hozzanak létre, mert ez elvonná az erőforrásokat a NATO-tól ezekhez az új európai testületekhez. Nem hisz egy független európai védelmi rendszerben. Hiszi, hogy a NATO már bizonyítottan hatékony védekezési eszköz – immár közel 80 éve, és egy jól működő intézményt mindig előnyben kell részesíteni egy olyan intézménnyel szemben, amely csak néhány nem katonai vezető fejében létezik.

Nem, ez a politika azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy a demokrácia mást jelent, mint amit valójában. Ez nemcsak az embertelen bánásmód elutasítását vagy a szabad sajtó biztosítását jelentette, ez a politika azt próbálta előírni, hogy az országok szervezzék át intézményeiket úgy, hogy sok döntést független testületek, például központi bankok hozzanak meg. Vagy hogy bizonyos döntéseket vegyenek ki a nemzeti hatáskörből, és ruházzák át az ENSZ-re, az EU-ra vagy más szervezetekre. Az amerikai kormányzat különösen a genderelméletet és a polgári jogok egy sajátos meghatározását akarta elterjeszteni, például a kritikai fajelméletet, amely az amerikaiak egyötödének véleményét tükrözi – főleg a vallástalan emberekét. Ezt most woke-nak hívjuk. A választáson azonban láthattuk, hogy nem lehet a woke-politikát ráerőltetni a népre. Hogyan is lehetne ezt az extrém liberális woke-politikát ráerőltetni a konfuciánus kínaiakra, a buddhista-hindu indiaiakra, az iszlamistákra és a közel-keleti keresztényekre, vagy akár az enyhén szociáldemokrata és konzervatív európaiakra? Ez nem fog megtörténni, illúzió volt. Ez azonban különösen rossz kapcsolatokat eredményezett Magyarországgal, mivel Magyarország nyílt kritikusa volt ezeknek az irányzatoknak. Bidennek és kormányzatának volt egy fontos szövetségese: az Európai Bizottság, hisz ők is szívesen átvették volna a globális liberalizmus vívmányait az európai élet számos aspektusában. De ez ellenállásba ütközött, és az egyik legnyíltabb ellenálló az Orbán-kormány volt. Tehát azt gondolom, hogy

De Trump és Orbán kormányai egy ideig szoros összhangban lesznek, ami nagyon jó Orbán Viktornak.

– És mi a helyzet Romániával? Bukarest több mint két évtizede hangsúlyos atlantista irányvonalat képvisel, és külpolitikáját teljesen alárendeli az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatának. Miként viszonyul majd Trump Amerikája kelet-európai szövetségeséhez?

– Erre nem tudok pontos választ adni. De érdekesnek tartom, és nem hiszem, hogy ez Trump politikájából fakad. Nyilvánvalóan ez egy vita kérdése – nos, lehet, hogy a Biden-kormányzat beavatkozása is szerepet játszik ebben, de egyelőre nem tudok eleget ahhoz, hogy valóban megítéljem. Az azonban biztos, hogy a Trump-kormányzat politikája nem lesz atlantista-ellenes. Valószínűleg Európa védelme terheinek egy részét át akarja helyezni Európára, mert Amerika túl nagy részt vállalt ebből a teherből. Reálisnak kell lennünk, és az európaiaknak is reálisnak kell lenniük.

Végül is Kína a legnagyobb aggodalom számukra, és Kína szintén aggodalomra ad okot a szomszédai számára is. Szóval azt várom, hogy az amerikai külügyminisztérium figyelme más régiókra is kiterjedjen, de semmiképpen sem próbálná meg leépíteni az Európával ápolt kapcsolatát. Európa egyszerűen túl fontos az Egyesült Államok számára a világpolitikában.

Mit csinál Kína? Például embereket próbál megvesztegetni Barbadoson. Mit csinál Kína Pápua Új-Guineában? Ezek olyan helyek, amelyeket figyelnünk kellene. A Dél-Csendes-óceánon, a Karib-térségben és a világ más részein az amerikaiaknak – és más országoknak is, például a franciáknak és a briteknek – nagyobb ellenállást kellene tanúsítaniuk Kína befolyásával szemben. Kína erőteljesen érvényesíti érdekeit, és nekünk is ezt kellene tennünk.

– Sokan, akik Trump győzelmét akarták, most kicsit aggódnak Elon Musk miatt, akit valamiféle őrült zseninek látnak, aki most politikai hatalmat kapott. Mit gondol erről?

– Az európai intézmények sosem aggódtak a techipar dominanciája miatt, amíg az emberei az ő politikai nézeteiket osztották. Trump változást hozott: nagyobb véleménydiverzitást, több választási lehetőséget és politikai vitát hozott a techközösségbe, és ezáltal a szélesebb politikai közösségbe is. Szerintem amit igazán akarnak, az cenzúra. A dezinformáció elleni küzdelem most a cenzúra szinonimája lett. És soha nem aggódtak azok miatt a cenzúrák miatt, amelyeket bevezettek, és amelyek például teljesen illegitim, jogtalan lépéseket is magukban foglaltak: például hogy biztosítsák, senki ne tudjon Hunter Biden laptopjáról a választási kampány közepén.

Hogy ő maga jó dolog-e? Nos, szerintem rendkívül tehetséges ember, és egy sor jó dolgot csinál, így összességében hajlamos vagyok jó dologként tekinteni rá, amíg nem tesz valamit, amit nem kedvelek.