Fotó: MTI
Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő Donald Trump elnök elmozdítását célzó beadványt nyújtott be szerdán a washingtoni kongresszusban. Ez az első eset, hogy törvényhozó ilyen tartalmú petíciót ad be.
2017. július 13., 10:352017. július 13., 10:35
A dél-kaliforniai politikus azzal vádolja az elnököt, hogy akadályozza a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt - egyelőre nem bizonyított - orosz beavatkozás vizsgálatát és az orosz szálak feltárását.
A The Hill című lap, amely először adott hírt a kezdeményezésről, megjegyezte: ez az első eset, hogy törvényhozó ilyen tartalmú petíciót ad be.
és elsöprő többségük úgy véli, nem vall politikai bölcsességre az alkotmányos elmozdítás felvetése most.
A republikánusok azonban a képviselőházban is - miként a szenátusban - többségben vannak, ráadásul többségük elég nagy, 46 bársonyszékkel többet birtokolnak demokrata párti társaiknál. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház helyettes szóvivője elítélte a lépést. Nevetségesnek és a legócskább politikai játszadozásnak minősítette Sherman próbálkozását.
Brad Sherman azzal érvelt, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatójának májusi elbocsátása egyenértékű az igazságszolgáltatás akadályozásával, mert
Sherman újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: beadványával figyelmeztetni szeretné a Fehér Házat, és reményei szerint ennek nyomán hosszú távon elindulhat egy olyan törvényhozási folyamat, amelynek során még republikánus politikusok is támogathatják Donald Trump alkotmányos elmozdítását.
Brad Shermannak eddig csupán egyetlen politikustársa, a texasi demokrata párti képviselő, Al Green támogatását sikerült elnyernie. A képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, Nancy Pelosi, szóvivője révén fejezte ki egyet nem értését képviselőtársa kezdeményezésével.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
szóljon hozzá!