Fotó: Facebook/Council of the European Union
Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról – jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében csütörtök este.
2022. június 24., 08:582022. június 24., 08:58
Charles Michel a tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett csúcstalálkozóján elért megállapodását „történelmi pillanatnak” nevezte, és azt írta: a „mai nap döntő lépést jelent” Ukrajna és Moldova Európai Unió felé vezető útján. Az Európai Tanács elnöke a tanácskozás első munkanapját lezáró sajtótájékoztatóján közölte: a tagállami vezetők úgy döntöttek, hogy elismerik Georgia európai perspektíváját és készek a tagjelölt státusz megadására, amint Tbiliszi foglalkozni kezd a megkövetelt prioritásokkal.
„Gratulálok a grúz népnek. Történelmi pillanat ez az EU és Georgia kapcsolataiban: az ország jövője az Európai Unión belül van” – fogalmazott. Az Európai Unió döntése erős üzentet hordoz az egységről, az elhatározottságról. Arról, hogy az unió folytatja az Ukrajnának már eddig nyújtott, főként humanitárius, pénzügyi, anyagi és politikai támogatás folytatását, külön figyelemmel a konfliktusnak a globális élelmezésbiztonsági válságra gyakorolt hatására.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében azt írta: a döntés „mindannyiunkat megerősít”. Erősíti az Európai Uniót, de különösen Ukrajnát, Moldovát és Georgiát Oroszországgal szemben – tette hozzá.
– fogalmazott. A brüsszeli testület elnöke a sajtótájékoztatón a tagállami vezetők döntését meghatározó pillanatnak nevezte, és kiemelte: a megállapodás biztosítja az európai perspektívát Ukrajna és Moldova mellett Georgia számára is. Kijelöli számukra az EU-ba tartó utat. Noha mindhárom országnak még sok tennivalója van a kritériumoknak való megfeleléshez, hangoztatott meggyőződése szerint a lehető leggyorsabban fognak haladni a szükséges reformok végrehajtásával.
Georgia európai perspektívájával összefüggésben azt mondta: „az EU-tagság iránti erős vágya adja majd Georgiának a legnagyobb motivációt”. Hozzátette, az ország erős gazdasággal rendelkezik és sokat fejlődött az utóbbi években, de fontos reformokat kell még végrehajtania, és politikai egységet kell mutatnia.
Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte és történelminek nevezet a tagállamok döntését. Kijelentette: a tagjelölti státusz megadása Ukrajnának „nagyon erős jelzést” küld Oroszországnak arról, hogy az EU határozottan támogatja Kijev uniós törekvéseit és az orosz agresszióval szembeni fellépését. Arra figyelmeztetett, hogy a csatlakozási folyamat „megterhelő lesz”. Elismerte továbbá, hogy a döntés Oroszország ukrajnai háborújához kapcsolódik. „A döntés politikai, ezt teljes mértékben elismerem” – fogalmazott a francia elnök.
„Igent mondunk Ukrajna európai uniós tagságára, igent mondunk a békére és nemet mondunk a további szankciókra!” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a közösségi oldalán.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
szóljon hozzá!