Fotó: Videófelvétel
Legkevesebb négy embert, köztük két gyereket ölt meg késsel egy férfi vasárnap hajnalban New York Queens városrészében.
2023. december 03., 22:052023. december 03., 22:05
2023. december 03., 22:132023. december 03., 22:13
New York rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó két kiérkező rendőrt konyhakéssel sebesítette meg, akik ezt követően lelőtték. A rendőrök egyikét mellkasán, a másikat fején sebezte meg, sérüléseik nem súlyosak, ugyanakkor egy további embert, egy 61 éves nőt súlyos állapotban szállítottak kórházba.
Jeffrey Maddrey rendőrfőnök helyi idő szerint reggel tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az erőszakos incidensben egy 11 éves lány, egy 12 éves fiú, egy 44 éves nő, és egy 30-as éveiben járó férfi halt meg. A tájékoztatás szerint a támadásról egy fiatal nő értesítette a rendőrséget kora reggel, aki azt mondta, hogy az unokatestvére gyilkolta meg családjának tagjait.
A gyanúsítottat a rendőrök a ház közelében találták meg, aki egy bőrönddel a kezében próbálta elhagyni a környéket. Miután a járőrök néhány kérdést tettek fel, kiderült, hogy a tettesről van szó, aki ekkor húzta elő a nála lévő kést.
A négy halott egyikét a rendőrök az épület előtt találták meg, a többit a házban. A hatóság kiérkezésekor a lakóház nappali szobája lángokban állt, amit a tűzoltók viszonylag gyorsan megfékeztek, a többi áldozatra ezt követően bukkantak rá – hangzott el a bűncselekményről szóló sajtóértekezleten.
A rendőrfőnök hozzátette, hogy a tüzet is a támadó okozta, aki egy bútort gyújtott meg. A eddigi feltételezések szerint családi tragédia történt, de az eset vizsgálata még tart.
Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar”.
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Öt nappal a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet után továbbra is rejtély övezi, milyen ideológia vezérelte a merénylőt, és miért lőtt rá a republikánus elnökjelöltre.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)