Tiltakozik Kaczynski pártja a lengyel közmédia kiéheztetése ellen – Menesztették a médiumok vezetőit

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Tiltakozó akciót kezdtek a korábbi lengyel kormányzó, jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői szerdára virradó éjjel a közszolgálati televízió (TVP) varsói székháza előtt „a demokrácia védelmében”.

MTI

2023. december 20., 13:182023. december 20., 13:18

2023. december 20., 13:452023. december 20., 13:45

A lengyel parlament alsóháza (szejm) kedd éjjel megszavazta a közmédiáról szóló határozatot, amelyben a Polgári Koalícióból, a Lengyel Parasztpártból, a Lengyelország 2050 pártból, valamint az Új Baloldal nevű frakcióból álló, az októberi parlamenti választások nyomán többségbe került koalíció arra szólítja fel az állami kincstárt képviselő illetékes szerveket, hogy foganatosítsanak „javító intézkedéseket” a szerintük elfogult közmédiával szemben.

Frissítés

Felmentette szerdán Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter a közszolgálati televízió, a rádió és a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a közmédiában – közölte szerdán a lengyel kulturális tárca (MKiDN).
A közlemény szerint a felmentés „szükségességét” a szejmben kedd éjjel megszavazott határozat indokolja. Az októberi parlamenti választások nyomán többségbe került koalíció által megszavazott dokumentum értelmében „javító intézkedéseket” kell foganatosítani a közmédiánál.
Az MKiDN szerint jogilag érvénytelen a lengyel alkotmánybíróság múlt csütörtöki figyelmeztetése, melynek értelmében az illetékes miniszternek tartózkodnia kell a közmédiát működtető társaságok felszámolásától, vezetésük leváltásától. A figyelmeztetést a testület a jelenleg ellenzéki, múlt hétig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselőinek beadványára adta ki.

A PiS frakciójának nagyobb része, 109 képviselő, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnök, nem vett részt a szavazáson, többségük ehelyett a TVP Woronicza utcai fő székházához vonult. Kaczynski a TVP Info hírtelevíziónak a helyszínen nyilatkozva elmondta: a demokrácia védelmében tüntetnek. „Nincs demokrácia médiapluralizmus nélkül, erős kormányellenes média nélkül, és Lengyelországban ez jelenleg a közszolgálati média” – nyilatkozott a PAP jelentése szerint.

Tágabb értelemben a PiS a lengyel függetlenség védelmében tüntet –

mondta a PiS elnöke.

Kifejtette: „tudvalévő, hogy mi történik az Európai Unióban, hogy vannak lényegében német-francia tervek, melyek Európa központosítására és arra irányulnak, hogy megfosszák az országokat, függetlenségüktől, távlatilag létezésüktől, különösen azokat, amelyek veszélyt jelenthetnek erre a dominanciára”. Mint mondta, „mindent meg kell tenni, minden módszert alkalmazni, hogy erre ne kerüljön sor”. A lengyelek pedig, amennyiben teljesen tájékozatlanok, beleegyezhetnek ezekbe a folyamatokba – figyelmeztetett.

Bejelentette: a párt képviselői ezentúl tízfős csoportokban állandó ügyeletet fognak tartani a TVP székházánál.

A PiS képviselői jelen vannak a köztelevízió másik, belvárosi székhelyénél is, ahonnan a TVP Info hírtelevízió sugározza adását. Mateusz Morawiecki volt kormányfő ott kijelentette:

a parlamenti többség „azt mondja, hogy médiapluralizmust akar”, de a közszolgálati televízió éppen ezt szavatolja, hiszen eltérő politikai felfogást képvisel azzal szemben, amely például a TVN kereskedelmi televíziót, a Gazeta Wyborcza napilapot vagy az onet.pl és a wp.pl hírportálokat jellemzi.

Morawiecki a közmédia védelmére szólította fel a lengyeleket. „Védeni kell azt, hogy a közszolgálati televízió más álláspontot képviselhessen, mint a TVN” – fogalmazott.

Donald Tusk kormányfő kedden kijelentette: a szejm határozata „az első lépést jelenti a közmédia megjavításában”. Közölte azt is: a

jövő évi lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását, az csak a jelenlegi helyzet „javítása” után lesz lehetséges.

Andrzej Duda államfő a szejmhatározat kapcsán hangsúlyozta: nem vonja kétségbe a parlamenti többség jogát a jelenlegi törvények módosításához, az alkotmány megkerülésével azonban nem szabad változtatni a közszolgálati média helyzetén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését