Teljes a káosz a gázai tűzszüneti megállapodás körül

Gáza

Bizonytalanság. A Hamász szerint beleegyeztek az amerikai különmegbízott gázai tűzszüneti javaslatába, aki azonban cáfolta ezt

Fotó: Facebook/UNRWA

Az eddiginél is ellentmondásosabb helyzet alakult ki a gázai tűzszüneti tervek kapcsán a Hamász terrorszervezet, Izrael és az Egyesült Államok között.

Krónika

2025. május 27., 12:202025. május 27., 12:20

Egy palesztin tisztségviselő hétfőn azt mondta, hogy a Hamász beleegyezett Steve Witkoff amerikai különmegbízott gázai tűzszünetre vonatkozó javaslatába, mire egy izraeli tisztviselő tagadta, hogy a javaslat Washingtoné lenne, és hozzátette, hogy egyetlen izraeli kormány sem fogadhatja el azt.

Witkoff azt is visszautasította, hogy a Hamász elfogadta volna a túszalkura és a gázai tűzszünetre vonatkozó ajánlatát, és a Reutersnek azt mondta, hogy

amit látott, az „teljesen elfogadhatatlan”, és a megvitatott javaslat nem azonos az övével.

A Hamászhoz közel álló palesztin tisztségviselő a Reutersnek azt mondta, hogy a javaslat 10 túsz szabadon bocsátását és 70 napos tűzszünetet irányoz elő, és a Hamász közvetítőkön keresztül fogadta el.

„A javaslat a Hamász által két csoportban fogva tartott 10 élő izraeli túsz szabadon bocsátását tartalmazza, cserébe 70 napos tűzszünetért és a Gázai övezetből való részleges kivonulásért” – mondta a forrás.

Leszögezi továbbá, hogy Izrael szabadon enged számos palesztin foglyot, köztük több száz, hosszú börtönbüntetését töltő palesztint.

Egy izraeli tisztségviselő elutasította a javaslatot, mondván, hogy

egyetlen felelős kormány sem fogadhat el egy ilyen megállapodást,

és visszautasította azt az állítást, hogy az alku megegyezik a Witkoff által javasolttal.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök később a közösségi médiában közzé tett üzenetében azt mondta, hogy „nagyon reméli”, hogy „ma, és ha ma nem, akkor holnap” fejleményeket fog tudni közölni Izrael Hamász elleni harcával és a túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban.

Mint ismeretes, március 18-án Izrael gyakorlatilag véget vetett a Hamásszal kötött januári tűzszüneti megállapodásnak, és felújította katonai hadjáratát a Gázai övezetben. A Hamász és a vele szövetséges frakciók két nappal később kezdték meg a rakéták kilövését és a támadásokat.

A Hamász közölte, hogy hajlandó szabadon engedni a fegyveresei által dél-izraeli települések elleni támadások során 2023. október 7-én elfogott valamennyi megmaradt túszt, és hajlandó tartós tűzszünetet kötni, ha Izrael teljesen kivonul a Gázai övezetből.

Netanjahu azt mondta, hogy Izrael csak a túszok szabadon bocsátásáért cserébe lenne hajlandó beleegyezni egy ideiglenes tűzszünetbe,

és fogadkozott, hogy a háború csak akkor érhet véget, ha a Hamászt felszámolják.

Izrael légi és szárazföldi háborút indított a Gázai övezetben a Hamász vezette fegyveresek határon átnyúló támadása után, amelyben izraeli számítások szerint 1200 ember vesztette életét, és 251 túszt raboltak el Gázába.
A konfliktus a gázai egészségügyi hatóságok szerint közel 54 ezer palesztin életét oltotta ki, és pusztított a tengerparti övezetben. Segélyszervezetek szerint a súlyos alultápláltság jelei széles körben elterjedtek.

A javaslat a háború döntő pontján érkezett, mivel

az izraeli hadsereg evakuálási parancsot adott ki Gáza déli részének nagy részére, mielőtt a szóvivője szerint „példátlan támadás” érné a területet.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) arab nyelvű szóvivője, Aviháj Adri szerint a parancs Hán Júnisz városára és a környék nagy részére vonatkozik. Hán Júnisz kormányzóságot „veszélyes harci övezetnek” nevezte.

A kiürítési övezet déli irányban egészen a gázai-egyiptomi határig tart, ahol az izraeli erők elfoglalták a Philadelphi-folyosót, egy 14 kilométeres sávot a határ mentén.

Úgy tűnik, hogy magában foglalja Hán Júnisz teljes területét is, ami egy sűrűn lakott város, ahol sok kitelepített palesztin él. A parancs utasítja a palesztinokat, hogy költözzenek az Al-Mavaszi területre, egy keskeny földsávra a Földközi-tenger mentén.

Izraeli tizenévesek Jeruzsálem óvárosának arab lakosait zaklatták a Jeruzsálem-napon
Az évente megrendezett Jeruzsálem-napon több tucat zsidó tizenéves palesztinokra támadt Kelet-Jeruzsálemben, Jeruzsálem óvárosának arab negyedében, kereskedőket és járókelőket szidalmaztak, ajtókat rugdostak, és gyűlölködő dalokat énekeltek – jelentette hétfőn az izraeli közszolgálati rádió.
A zavargásokat követően a muszlim negyed legtöbb üzlete bezárt, több a rendőrség felszólítására. A fiatalok a Jeruzsálem nap rendezvényeire érkeztek, s már órákkal az izraeli zászlós felvonulás előtt az óvárosba vonultak. Szemtanúk és felvételek szerint sokan „halált az arabokra” és „Égjen le a falvad”, arabellenes szlogeneket skandáltak.
Korábban, már hétfő reggel Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter Zsidó Erő nevű pártjának tagjai, maga Bengvír, Jichák Vasszerlauf miniszter és Jichák Kreuzer képviselő ellátogatott a Templom-hegyre, az al-Aksza-mecsethez.
Ott Bengvír kijelentette, hogy neki és a kormánynak az a politikája, hogy engedélyezzék a zsidó imádkozást a Templom-hegyen. A miniszterelnöki hivatal ezzel szemben többször kijelentette, hogy
„a Templom-hegyen fennálló status quóban nincs változás”.
Jordánia külügyminisztériuma elítélte Bengvír látogatását az al-Aksza-mecsetnél, amely a muzulmánok harmadik legszentebb helye. Ugyanez a térség a zsidók számára is különleges jelentőséggel bír, ugyanis ott állt a Szentély, melyet a rómaiak i. sz. 70-ben leromboltak.
A nemzetközi egyezményekben rögzített status quo szerint csak a muzulmánok imádkozhatnak a Templom-hegyen.
A Vallásos Cionisták nevű párt képviselője, Cvi Szukkot szintén ellátogatott a Templom-hegyre, és ott felvonta az izraeli zászlót.

Egy gázai segélyszervezet kijelentette, hogy a Hamász blokkolja a civileknek szánt segélyeket
A Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) segélyszervezet bejelentette, hogy az iszlamista Hamász terrorszervezet akadályozza a segélyek eljutását a gázai civilekhez
„Egyértelmű, hogy az új segélyezési modell fenyegeti a Hamászt, és mindent meg fog tenni annak megakadályozásáért” – hangsúlyozta közleményében a szervezet. Korábban a GHF bejelentette, hogy megkezdte az élelmiszersegélyek kiosztását a Gázai övezetben, és kedden várhatóan újabb segélyszállítmányok érkeznek.
A Gázai övezet humanitárius segélyezéséért felelős szervezet közleményt adott ki, amelyben elítélte a Hamász megfélemlítési kísérleteit, amelyek a humanitárius szervezeteket célozzák, főként a GHF biztonságos elosztóhelyein a segélyek gázaiakhoz juttatásán dolgozó más humanitárius szervezeteket.
A GHF azzal is megvádolta a terrorszervezetet, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy ezeken az erre kijelölt helyeken a humanitárius ellátmányok eljussanak a gázai civilekhez.
A terrorszervezet azt állítja, hogy az új módszer valójában egy hírszerzési művelet, amelynek célja információgyűjtés és a belső megosztottság növelése, s a Hamász szerint Izrael az élelmiszert háborús fegyverként használja.
„Az ellenállás rákényszeríti Izraelt, hogy visszatérjen a régi mechanizmushoz” – idézte a szervezetet a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lap hírportálja. Izrael szerint korábban a Hamász ellopta az övezetbe érkező segélyek jelentős részét, s azt saját magának tartotta meg, illetve pénzért árulta a gázaiaknak, ezzel gyarapítva bevételeit.
Vasárnap lemondott Jake Wood, a GHF vezetője, mert állítása szerint munkája során szakítania kellett volna „az emberiesség, a pártatlanság és a függetlenség elvével, amit nem képes megtenni”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek

Káosz tört ki kedden egy vitatott, az Egyesült Államok által támogatott csoport által működtetett gázai segélyosztó helyszínen, amikor kétségbeesett palesztinok ezrei igyekeztek élelmiszerhez, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le.

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan telefonon beszélt Donald Trumppal

Telefonon egyeztetett kedden Nicușor Dan új román államfő Donald Trump amerikai elnökkel – közölte a Digi 24 hírcsatorna saját értesülésre hivatkozva.

Nicușor Dan telefonon beszélt Donald Trumppal
2025. május 28., szerda

Amerikai–orosz pengeváltás Trump Putyinnal szembeni bírálata nyomán

Pengeváltáshoz vezetett Moszkva és Washington között, hogy Donald Trump amerikai elnök ismét bírálta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, amiért az halogatja a színvallást az ukrajnai fegyverszünettel kapcsolatosan.

Amerikai–orosz pengeváltás Trump Putyinnal szembeni bírálata nyomán
2025. május 27., kedd

Trump szerint Putyin a tűzzel játszik

Donald Trump amerikai elnök szerint az orosz elnök „a tűzzel játszik”.

Trump szerint Putyin a tűzzel játszik
2025. május 27., kedd

Brüsszel továbbra is „komolyan aggódik” a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban

Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.

Brüsszel továbbra is „komolyan aggódik” a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban
2025. május 27., kedd

Budapest magyarázatot vár Kijevtől egy magyar párt betiltásáról szóló hírek miatt

A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Budapest magyarázatot vár Kijevtől egy magyar párt betiltásáról szóló hírek miatt
2025. május 27., kedd

Autó hajtott a tömegbe a Liverpool bajnoki győzelmi parádéján – A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt

Autó hajtott az ünneplő tömegbe a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján. A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az északnyugat-angliai nagyvárosban történt incidenst.

Autó hajtott a tömegbe a Liverpool bajnoki győzelmi parádéján – A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt
2025. május 27., kedd

Kreml: a Putyint őrültnek nevező Trump „érzelmileg túlterhelt”, Merz szerint feloldják a mélységi támadásokra vonatkozó korlátozásokat

A Kreml szerint Donald Trump az „érzelmi túlterheltség” jeleit mutatja, miután az amerikai elnök „teljesen őrültnek” nevezte Vlagyimir Putyint Moszkva legnagyobb ukrajnai légitámadását követően.

Kreml: a Putyint őrültnek nevező Trump „érzelmileg túlterhelt”, Merz szerint feloldják a mélységi támadásokra vonatkozó korlátozásokat
2025. május 26., hétfő

Több mint kétszáz terrorista célpontot támadott az izraeli légierő az utóbbi két napban a Gázai övezetben

Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt.

Több mint kétszáz terrorista célpontot támadott az izraeli légierő az utóbbi két napban a Gázai övezetben
2025. május 26., hétfő

Több mint 40 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban

A pénzügyőrök 42 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban, amelyet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Több mint 40 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban