Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azokkal beszél, akikkel mindenben egyetért, az igazi teljesítmény a kapcsolattartás azokkal, akikkel bizonyos kérdésekben eltérő állásponton van – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2024. március 05., 17:092024. március 05., 17:09
2024. március 05., 17:112024. március 05., 17:11
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közösen tartott sajtóértekezletén megkérdezték a lengyel kormányfő által vele szemben megfogalmazott bírálatról is, amelyben Donald Tusk azt kifogásolta, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórumon együtt vacsorázott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A lengyel kormányfő úgy vélekedett: „nem egyszerűen rossz ízlésről tanúskodik”, hogy a Lavrovval való találkozóra aznap került sor, amikor Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt eltemették Moszkvában.
Erre reagálva Szijjártó Péter kedden kifejtette, hogy a magyar és a lengyel nemzet között nem pusztán barátság, hanem testvériség is van, amely véleménye szerint „kibírja az ilyen politikai epizódokat is, mint amiket Lengyelország miniszterelnöke az elmúlt néhány hétben produkált”. „Egyszerűen tiszteletben kell tartani, hogy mást gondolunk a béke lehetőségéről Ukrajnában. Mi egy békepárti kormány vagyunk, Lengyelország kormánya pedig inkább háborúpárti álláspontot képvisel” – idézte a miniszter szavait az MTI.
Szijjártó arról számolt be, hogy a törökországi fórum majdnem olyan, mint egy ENSZ-közgyűlés, és ennek a gálavacsoráján hat vagy hét külügyminiszterrel ült egy asztalnál, köztük orosz hivatali partnerével. „És ha az ember mellette ül egy külügyminiszter kollégának, akkor általában beszélgetnek. Az a helyzet, hogy van egy ilyen feladatunk nekünk, külügyminisztereknek, hogy kapcsolatot tartsunk egymással” – jelentette ki. „A diplomáciában azt hiszem, hogy a teljesítmény az, hogy az ember kapcsolatot tart azokkal is, akikkel nem ért mindenben egyet. Szerintem az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csakis azzal beszél, akivel mindenben egyetért” – vélekedett Szijjártó.
„És szerintem Lengyelország miniszterelnöke meglepődne, ha tudná, milyen hosszú azoknak az európai politikusoknak a listája, akik az elmúlt években arra kértek fel engem, hogy segítsek nekik kapcsolatot teremteni az oroszokkal, találkozót összehozni, vagy csak juttassak el nekik egy üzenetet” – emelte ki a tárcavezető. „Sőt, volt olyan ország is, ahol egymással szemben lévő oldalak képviselői is kérték ezt tőlem, úgyhogy a jövőben is, ha van ilyen kérés, természetesen szívesen segítek” – tette hozzá.
Mark Rutte holland miniszterelnök esetleges NATO-főtitkárrá választása kapcsán pedig elmondta, hogy a magyar kormány biztosan nem tudja olyan személy megválasztását támogatni, aki „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”. „Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná” – közölte Szijjártó Péter.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
szóljon hozzá!