Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Az ENSZ e heti közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálta az ukrajnai béketárgyalások megkezdésére, de eddig nem került és már valószínűleg nem is kerül sor ilyen megbeszélésekre a felek között – közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint csütörtök éjjel New Yorkban, miután egyedüli európai uniós külügyminiszterként egyeztetett orosz kollégájával.
2022. szeptember 23., 09:592022. szeptember 23., 09:59
2022. szeptember 23., 10:102022. szeptember 23., 10:10
A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése alkalmával tárgyalt Szergej Lavrovval, akinek elmondta, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon a háború minden egyes következménye szinte rögtön és rendkívül súlyosan megjelenik.
Erre példaként hozta fel az elszabadult inflációt és a menekültáradatot.
– szögezte le a miniszter. „Az ENSZ Közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálja, kínálta arra, hogy ezek a megbeszélések meginduljanak, azonban sajnálattal kell most már így a negyedik nap végén megállapítani, hogy ilyen megbeszélések nem voltak és valószínűleg már nem is lesznek a hátralévő napokban” – fogalmazott.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
„Erre persze lehet, hogy most otthon majd főleg az ellenzéki képviselők, megmondóemberek vagy az ellenzéki sajtó képviselői azt mondják, hogy akkor én is minek találkoztam Szergej Lavrovval, de én azt gondolom, hogy a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni.
– jelentette ki. A miniszter az energetikai válságról beszélve figyelmeztetett, hogy orosz energiahordozók nélkül nem tudna működni a magyar gazdaság, az emberek nem tudnának fűteni, meleg vizet használni vagy éppen főzni.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Kiemelte, hogy a Gazprom továbbra is zavartalanul szállít Magyarországra, valamint a szerződéses mennyiség feletti megállapodásnak köszönhetően minden nap az 5,8 millió köbméter plusz gázszállítást is teljesíti.
– közölte. Elmondta, ennek nyomán Magyarországon már a 41 százalékot közelíti a gáztározók töltöttsége az éves fogyasztás arányában, míg az európai átlag mindössze 23 százalék. „Magyarország felelős energiapolitikát folytat, nemzeti érdekünk azt diktálja, hogy Oroszországgal, a Gazprommal megbízható, kiszámítható együttműködést folytassunk, e nélkül ugyanis Magyarország ellátása nem állna biztos lábakon” – közölte.
Szijjártó Péter kitért a nukleáris együttműködésre is, és hangsúlyozta, hogy az új paksi reaktorblokkok 2030-as üzembe állításával Magyarország részben függetleníteni tudja magát azoktól a bizonytalanságoktól, áremelkedésektől, amelyek a nemzetközi energiapiacot jellemzik. Üdvözölte, hogy korábbi szerződések alapján újabb fűtőelem szállítmány érkezett a paksi atomerőműbe Oroszországból, némiképp kerülőúton, Észak- és Nyugat-Európa érintésével, így a reaktorok működése a következő időszakra is garantált.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!