Száz óvodát és bölcsődét épít, újít fel Erdélyben a magyar kormány

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig – jelentette be Grezsa István kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI

2017. november 14., 13:272017. november 14., 13:27

Grezsa István kiemelte: összesen 38,5 milliárdos programról van szó, ez a jelenleg futó legnagyobb költségvetési külhoni program. Közölte, jelenleg a határon túli magyar óvodások száma 48 ezer körül van, a cél, hogy ez legalább 60 ezerre duzzadjon, azaz a vegyes házasságból származó gyerekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézményekbe. Hozzátette: 1675 intézménybe járnak gyerekek.

A kormánybiztos elmondta, központi továbbképzések is indulnak, köztük a legmagasabb színvonalú óvodapedagógiai, módszertani képzések, s a Hagyományok Háza programjai is eljutnak minden nemzetrészhez. Az új fejlesztéseknek köszönhetően az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma több mint tízezerrel nő a Kárpát-medencében. A második programrész keretében befejezik még azt a 19 óvodát is, amelynek a fejlesztése még az első ütemben indult el. A magyar nyelvű roma kisebbség óvodahálózatának fejlesztésére továbbra is nagy figyelmet fordítanak, a második ütemben három új roma óvoda épülhet meg és további hármat felújítanak.

A program egyházi forrásigénye 13,5 milliárd, a világi része 7,84 milliárd forint. A lebonyolításra, a központi programelemre 206 millió, illetve 273 millió forint áll rendelkezésre.

A fejlesztés során Erdélyben 54, a Felvidéken 11, Kárpátalján 10, a Vajdaságban és Ausztriában 1-1 új óvoda, illetve bölcsőde létesülhet. Emellett Erdélyben 50, a Felvidéken 95, Kárpátalján 59, a Vajdaságban 6, Muravidéken 1, Horvátországban 6 intézmény újulhat meg – olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hangsúlyozta: az intézményrendszert kell megerősíteni, amely az oktatási intézmények mellett a politikai intézményrendszert is magában foglalja. „Utóbbi sokszor bizonyított már, s megmutatta, hogy ha nem lenne, akkor a magyarság sokkal nehezebb körülmények között élne” – hangsúlyozta. Felidézte: 2010-ben, a kormányváltás után a nemzetpolitika gyökeres változáson ment át, az első ciklusban a keretrendszert dolgozták ki.

Emlékeztetett a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló döntésre, s közölte: megvan a több mint egymillió új állampolgár. Kitért a nemzeti összetartozás napjára, majd felidézte, hogy bevonták a közjogi egyesítésbe a határon túli nemzetrészeket, a politikai döntéshozatal lehetőségét is biztosították a külhoniaknak, akik részt vehetnek az országgyűlési választásokon. Eddig 301 ezren regisztráltak, de szeretnék, ha ezt a számot növelni lehetne. „Reméljük, most kevesebb lesz a rontott szavazat is, mint az eddigi választásokon” – tette hozzá az államtitkár.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az óvodafejlesztési programnak köszönhetően jobb körülmények között tudják majd a gyerekeket nevelni, és jobb körülmények között tudnak a pedagógusok dolgozni. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszönetet mondott azért, hogy sikerül felszámolni a Szovjetunió örökségét, eddig ugyanis az 1970-1980-as évek körülményei voltak jellemzőek az óvodákban. Reményeik szerint olyan településeken is indulhatnak óvodai csoportok, amelyeken eddig nem voltak.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kiemelte: az asszimilációt a nyelvváltás előzi meg, s ezt követi az identitásváltás. Probléma Romániában, hogy az óvodába járás nem kötelező, így a gyerekek 40 százalékát tudják csak befogadni, még rosszabb a helyzet a bölcsődéknél, ahol nincs állami támogatás. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke rámutatott: nagyon fontos ez az időszak a gyermekek életében az anyanyelv elsajátítása szempontjából. „Üdvös és kívánatos, hogy a program jelentős része éppen a Felvidékre érkezett” – mondta, és köszönetet mondott a támogatásért. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közölte: legalább annyira fontosak az óvodák, mint a beiskolázási program, az ösztöndíjak, a kulturális és gazdaságfejlesztési programok. Jóformán nincs olyan intézmény, illetve óvodás, aki a program valamely eleme által ne lenne érintett.

Pásztor kitért arra is, nagyon sokat jelent a magyar kormány stratégiai partnersége, s reményét fejezte ki, hogy ez hosszú távon megmarad. Ennek lényege, hogy közösen tegyenek azért, hogy a határon túli magyar közösségek és azok minden tagja jobban élhessenek a szülőföldjén. „Ez az a kapocs, szál, amely hihetetlen erővel köti össze őket” – mutatott rá. Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke azt mondta: náluk nincsenek egynyelvű óvodák, minden intézmény kétnyelvű, itt próbálják a magyar tartalmat erősíteni. Szeretnének egy új típusú intézményt is létrehozni, a „retro óvodában” a régmúlt idők hangulatát idéznék fel.

A program első ütemében 17,1 milliárdos keretből 76 új óvoda és bölcsőde épülhet, s több mint 200 bölcsődei és óvodai intézmény újul meg vagy bővül. Emellett 15 magyar tannyelvű roma óvoda fejlesztése valósulhat meg – olvasható az összegzésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 26., kedd

Az Egyesült Államok szerint tényleg közel a libanoni tűzszüneti megállapodás

Jelentős előrehaladás történt az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti tűzszünetről szóló tárgyalásokon – mondta az amerikai részvétellel zajló egyeztetésekről a washingtoni külügyminisztérium szóvivője hétfőn.

Az Egyesült Államok szerint tényleg közel a libanoni tűzszüneti megállapodás
2024. november 26., kedd

Washington elismerte: Ukrajna amerikai rakétákkal támadott orosz területeket

Washington hivatalosan is elismerte, hogy Kijev máris élt a lehetőséggel, hogy mélyebben orosz területen fekvő orosz célpontokat támadjon amerikai fegyverekkel.

Washington elismerte: Ukrajna amerikai rakétákkal támadott orosz területeket
2024. november 26., kedd

Fellélegezhet Trump, újabb büntetőügy megszüntetését kezdeményezik

A Donald Trump ellen Washingtonban indított büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész hétfőn.

Fellélegezhet Trump, újabb büntetőügy megszüntetését kezdeményezik
2024. november 25., hétfő

Irán halálos ítéletet kér Netanjahura

Halálos ítéletet kellene kiszabni az izraeli vezetőkre, nem letartóztatási parancsot adni ki ellenük – jelentette ki hétfőn Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

Irán halálos ítéletet kér Netanjahura
Irán halálos ítéletet kér Netanjahura
2024. november 25., hétfő

Irán halálos ítéletet kér Netanjahura

2024. november 25., hétfő

Megvan a külföldi voksolás végeredménye, Călin Georgescu a diaszpórában is mindenkit lepipált

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) honlapján közzétett adatok szerint lezárult a külföldi szavazókörzetek szavazatszámlálási jegyzőkönyveinek összesítése.

Megvan a külföldi voksolás végeredménye, Călin Georgescu a diaszpórában is mindenkit lepipált
2024. november 25., hétfő

A diaszpórában is Călin Georgescu tarolt, néhány országot viszont Elena Lasconi vitt

Az elnökválasztás első fordulóját a diaszpórában is az elismerten oroszpárti és legionárius szimpátiával rendelkező Călin Georgescu nyerte meg elsöprő fölénnyel.

A diaszpórában is Călin Georgescu tarolt, néhány országot viszont Elena Lasconi vitt
2024. november 25., hétfő

Ukrajna már a Kurszkban elfoglalt terület majdnem felét elvesztette

Ukrajna az orosz ellentámadások miatt elvesztette az oroszországi Kurszki területen korábban megszerzett terület több mint 40 százalékát – jelentette a Reuters a hétvégén az ukrán vezérkar egyik forrására hivatkozva.

Ukrajna már a Kurszkban elfoglalt terület majdnem felét elvesztette
2024. november 25., hétfő

Libanon: „nagyon közel” a tűzszüneti megállapodás az értesülések szerint

Libanon ideiglenesen fellélegezhet, ha beigazolódnak az értesülések: „nagyon közel van” egy tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hezbollah libanoni fegyveres csoport között – mondta egy regionális forrás a CNN-nek.

Libanon: „nagyon közel” a tűzszüneti megállapodás az értesülések szerint
2024. november 24., vasárnap

Trumpék a Netanjahu elleni elfogatóparancs miatt szankcionálhatják a Nemzetközi Büntetőbíróságot

Donald Trump csapata szankciókat készíthet elő a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen a Benjamin Netanjahu és Joáv Gallant ellen kiadott elfogató parancsok miatt.

Trumpék a Netanjahu elleni elfogatóparancs miatt szankcionálhatják a Nemzetközi Büntetőbíróságot
2024. november 24., vasárnap

Franciaország is engedélyezi a nagy hatótávolságú rakéták bevetését Oroszországban

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után Franciaország is jelezte, hogy engedélyezi Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területen lévő célpontok ellen.

Franciaország is engedélyezi a nagy hatótávolságú rakéták bevetését Oroszországban