Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az m1 aktuális csatornának adott interjújában vasárnap, amelyben Donald Trump volt amerikai elnököt a béke elnökének nevezte.
2024. március 10., 22:242024. március 10., 22:24
2024. március 10., 22:302024. március 10., 22:30
Orbán Viktor jelezte: a vasárnap beiktatott Sulyok Tamás Magyarország hetedik köztársasági elnöke, és ő mind a hét magyar államfővel dolgozhatott együtt miniszterelnökként. Ezért van is elképzelése arról, hogy „melyik helyzethez milyen köztársasági elnök való”, milyen köztársasági elnök tudja szolgálni leginkább Magyarországot egy adott helyzetben.
Most egy „felkavart” helyzet volt, mert az előző köztársasági elnök, Novák Katalin a kegyelmi ügy miatt távozott, és ez érzelmileg is felkavarta az embereket – emelte ki a miniszterelnök.
mindezt pedig úgy, hogy közben felkészültsége, szaktudása, és tekintélye vitán felül áll. Az alkotmánybíróság volt elnöke ilyen ember – jelentette ki Orbán Viktor, előnynek nevezve, hogy Sulyok Tamást már az ország korábbról ismeri.
A kormányfő kifejtette: a köztársasági elnököt a parlament választja meg, ő a többségi frakcióknak tett javaslatot, és Sulyok Tamásra esett a választás.
– idézte az interjú a miniszterelnök televíziós nyilatkozatát.
Ugyanez a lehetőség a baloldal számára is fennállt, mert a kisebbségben levő képviselők is jelölhetnek köztársasági elnököt, de most ezzel a lehetőséggel nem éltek – jegyezte meg Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Sulyok Tamás a magyar parlamenti képviselők által jelölt, és általuk megválasztott elnök. Mivel a képviselőket a nép választja, így áttételen keresztül ugyan, de a nép által is megválasztott elnök – fűzte hozzá.
Ezen jelezte neki, hogy a frakció még nem döntött, van néhány kiemelkedő személy Magyarországon, akikre gondoltak, de ő az egyik, és megkérdezte, hogy ha a képviselők felkérnék, igent mondana-e. A beszélgetésen előkerült jó néhány külpolitikai, erkölcsi, alkotmányossági kérdés, de mivel nem most találkoztak először, hanem régóta ismerik egymást, nézetei ismertek voltak a kormányfő és a frakció számára is.
aki a felkérést nem hiúságnak vagy személyes ügynek tekinti, hanem szolgálatnak. Egy olyan elnökünk lesz most, aki „a sarkától a füléig” minden sejtjével, elkötelezetten, hívő lélekként fogja szolgálni a hazáját – mutatott rá.
Azt, hogy bár az új államfő még csak néhány napja van hivatalban, de már támadások érték, Orbán Viktor úgy kommentálta: „ez Magyarország, ez ilyen”.
A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében.
Tekintettel arra, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok a politika világában ma kifejezetten rosszak – pedig szövetségesei vagyunk egymásnak –, a látogatás célja ennek helyreállítása is volt – jegyezte meg.
A mostani amerikai kormányzattal ez nem megy – jelentette ki, ennek okát abban látva, hogy Washingtonban háborúpárti kormányzat van, a demokraták adják az elnököt, és elkötelezettek a háború mellett. „Mi meg egy békepárti kormány vagyunk, tehát nem őrölünk egy malomban” – tette hozzá.
– hangsúlyozta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy esetében nincs szó „zsákbamacskáról”, hiszen már volt elnök, így pontosan tudni, hogy mi fog történni. Donald Trump első négy évében lezárt háborúkat, és ő volt hosszú idő után az első olyan elnök, akinek ideje alatt nem indult háború – méltatta a korábbi amerikai elnököt Orbán Viktor.
Kijelentette: Donald Trump világosan megmondta, hogy célja békét teremteni az orosz–ukrán háborúban, és Magyarország sem szeretne mást, mint békét minél hamarabb, tűzszünetet és a háború lezárását.
Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda/MTI
– fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor szólt arról is, hogy bár az amerikaiak általában az európai kultúrát és történelmet részleteiben nem ismerik, de annyit megértenek, hogy
Tudják azt is, hogy az erkölcsi megfontolások és a geopolitikai nézetek mellett csak a saját nemzeti érdekeinkből kiindulva is a békében kell, hogy érdekeltek legyünk, és ezért számíthatnak ránk a béketeremtésben – jegyezte meg.
Donald Trumpnak részletes tervei vannak arra, hogyan kell a háborúnak véget vetni, és ezek egybeesnek Magyarország érdekével – mondta Orbán Viktor.
„Senki sem jobb, okosabb vagy jobb vezető, mint Orbán Viktor” – mondta Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel.
A kormányfő arról is beszélt, hogy amerikai útján nemcsak Donald Trumpnál volt, hanem a szakmai programját író Heritage Foundation konzervatív elemzőközpontban is tartott egy előadást. Ott ma úgy tekintenek Magyarországra, mint egy különleges helyre. Úgy látják, Európa egy nagy, liberális, progresszív óceán, és abban van egy sziget, Magyarország, amely megpróbál másképp élni, gondolkodni, viselkedni, az ő nyelvükön szólva „konzervatív politikát csinál”.
– jelezte Orbán Viktor, aki a természetes dolgok közt említette a közbiztonságot, és hozzátette: Magyarországot azért tisztelik az Egyesült Államokban, mert „mi vagyunk Európa mindenki által elismerten legbiztonságosabb országa”.
Megjegyezte, ők is szeretnék megállítani a migrációt, csak nem tudják. A mostani elnök nem is akarja, de még Donald Trumpnak is nehezen ment, amikor akarta. Van egy kerítésünk, amit rendőrök és katonák védenek, ilyet az Egyesült Államokban is szeretnének, mert millió számra jönnek be az illegális bevándorlók – mondta.
Az is tiszteletet vált ki Amerikában, hogy Magyarország kiáll a családi értékek mellett, miközben mindenki „az ilyen LMBTQ bolondságokról” beszél egész Nyugat-Európában.
– jelentette ki Orbán Viktor, aki elmondta: idősebb George Bush óta minden amerikai elnökkel személyesen találkozott, ha máshol nem, a NATO-csúcsokon rendszeresen.
A republikánusok értik, hogy most nehéz időszakát élik az amerikai–magyar kapcsolatoknak, mert az amerikai kormányzat olyanokat vár el Magyarországtól, amiket „mi nem akarunk és nem tudunk teljesíteni” – hangsúlyozta. Ezek közt említette, hogy szálljunk be a háborúba, mondjuk azt, hogy a migráció egy jó dolog, csak jól kell menedzselni, és támogassuk az LMBTQ-jogokat, „meg ezt az egész felkavarodott, tarka együttélési formarendszert”.
A mostani amerikai kormányzat arra jutott, hogy a magyar kormánnyal „nem tudnak dűlőre jutni”, ezért egyetlen megoldás van, ha leváltják – kommentálta a kormányfő. Ezért a mostani amerikai kormányzat nyíltan pénzt ad a baloldali ellenzéknek, újságíróknak, médiának és civil szerveteknek, hogy elérjen egy kormányváltást. Ez persze megrontja a kapcsolatokat, „mi szövetségesek vagyunk, nem szolgák” – jelentette ki. Rámutatott: az amerikai demokrata kormányzat, az EU és a legnagyobb uniós tagállamok vezetése egy húron pendülnek, háborúpárti kormányok. Donald Trump és Magyarország békepárti, mindennek a mélyén ez a különbség húzódik meg.
Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda/MTI
– jelezte a kormányfő. Orbán Viktor arról is szólt: Magyarországnak sem könnyű előteremtenie azt a pénzt, amit ma a biztonságra és a fegyverzetre költenek, de tudomásul kell venni, hogy eljött az újra felfegyverkezés időszaka Európában, az amerikaiak nem fogják kifizetni helyettünk a biztonság számláit.
– emelte ki. Hozzátette: ennek a pénznek, amit ma hadseregre költünk, máshol is lenne helye, de az ukrán–orosz háború bebizonyította, hogy „nem lehet sunnyogni most már”.
A miniszterelnök elmondta: nagy segítség, hogy Donald Trump felesége szlovén származású, mert így férjének, az elnökök általános tudásához képest, több ismerete van erről a térségről. Megjegyezte: a találkozó családi jellegű volt, ott volt a korábbi elnök feleségének édesapja is.
Jobb lenne a világnak, ha ismét Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke – jelentette ki közösségi oldalán Orbán Viktor magyar miniszterelnök miután megbeszélést folytatott Donalt Trump korábbi amerikai elnökkel annak floridai birtokán.
Orbán Viktor szerint, amit látunk, és a valóság nem tér el egymástól, az elnök úgy él, amilyen, és olyan a családja, amilyen a valóságban. Donald Trumpnak az a különlegessége, hogy már az elnöksége előtt is „egy legenda volt” – mondta.
Az amerikai kampányról a kormányfő azokat a terveket, hogy nem engednének elindulni valakit, inkább a diktatúra eszköztárába sorolta, „amely nem méltó az amerikai demokráciához”. Tapasztalatai szerint „csak akkor nyerhetsz, ha megszenvedtél érte”, és Donald Trump „kutyául megszenved” érte, mert az, amin keresztül kell mennie, példátlan.
Orbán Viktor azonban biztos abban, hogy aki keresztülmegy azon, hogy le akarják csukni, bíróság elé akarják állítani, el akarják venni a vagyonát, ki akarják zárni az indulásból, de mégis harcol és elindul, az a magyar népmesék hőseihez hasonlóan, a végén majd győz.
Magyarországon ma kilencmilliárd eurónyi amerikai befektetés van, és a két ország közti kereskedelmi forgalom is nagyjából ennyi. Ezen nekünk van hárommilliárd eurónyi hasznunk. Azonban az, hogy a mostani amerikai kormányzat a kettős adóztatásról szóló jogszabályt hatályon kívül helyezte, újat meg nem fogadott el, komoly akadálya a kapcsolatok erősítésének.
Orbán Viktor reális célkitűzésnek nevezte a kilencmilliárd eurós forgalom megduplázását. A magyar gazdaságnak sokat jelentene, ha egy velünk szövetséges és baráti Egyesült Államok kiemelt gazdasági, befektetési célpontnak is tekintené Magyarországot, továbbá ezen a magyar emberek is sokat nyernének.
Diktatúraépítést vizionál Magyarországon Joe Biden amerikai elnök.
A miniszterelnök arra is kitért, hogy bár Donald Trumpnál nem, de a washingtoni előadáson komoly kérdés volt Magyarország kelet és nyugat közötti híd szerepe.
Jelenleg Magyarországon a németek beruházási értéke 25 milliárd euró, az amerikaiaké kilenc, a kínaiaké is kilenc, a dél-koreaiaké pedig hat. Ma a kínai és amerikai befektetések egyensúlyban vannak, de a kínaiak nőnek, míg az amerikaiak elakadtak, tehát az Egyesült Államoknak, ha lépést akarnak tartani Kínával, növelniük kell Magyarországon a beruházásaikat – mutatott rá.
Orbán Viktor lát lehetőséget arra, hogy megválasztása után Donald Trump kereskedelmi megállapodást kössön a kínaiakkal. Az pedig Magyarországnak jó lenne, ha az országon belül tudna együttműködni a német, a kínai, a dél-koreai meg az amerikai tőke, a nagyságrend növekedésével pedig a magyarok jóléte is javulna – tette hozzá.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
szóljon hozzá!