Fotó: Nato.int
Az európai országoknak növelniük kell a fegyvergyártó kapacitásukat, hogy fokozzák az Ukrajnába irányuló ellátást, közben „évtizedekig tartó” konfrontációra kell készülni Moszkvával – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy német lapinterjúban.
2024. február 10., 14:202024. február 10., 14:20
„Gyorsabban kell újjáépítenünk és bővítenünk ipari bázisunkat, növelnünk kell az Ukrajnába irányuló szállításokat és fel kell töltenünk saját készleteinket” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg a NATO védelmi minisztereinek kulcsfontosságú brüsszeli találkozója előtt, és az ukrajnai orosz háború második évfordulójának előestéjén.
„Ez azt jelenti, hogy a békeidőben lassú termelésről a konfliktus idején gyors ütemű termelésre kell áttérni” – mondta a Welt am Sonntag című német napilapban szombaton megjelent interjúban.
– mutatott rá a NATO-főtitkár.
„Oroszország ukrajnai inváziója megmutatta, hogy az európai békét nem lehet természetesnek venni” – mondta Stoltenberg, hangsúlyozva a szövetséges országok védelmének fontosságát.
„Amíg befektetünk a biztonságunkba és egységesek maradunk, addig továbbra is el fogunk riasztani minden agressziót” – mondta.
„A NATO nem törekszik háborúra Oroszországgal, de fel kell készülnünk az esetleges évtizedes konfrontációra” – figyelmeztetett az észak-atlanti szövetség főtitkára.
„Szorosan figyelemmel kísérjük, hogy mit tesz Oroszország, és megnöveltük jelenlétünket a szövetség keleti területein” – mondta Stoltenberg.
– mutatott rá a NATO főtitkára.
A nyugati vezetők az utóbbi napokban fokozottabb támogatást sürgettek Ukrajna számára. Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök pénteken sürgette az amerikai kongresszust, hogy hagyja jóvá a régóta halogatott katonai segélycsomagot Ukrajnának, arra figyelmeztetve, hogy Kijev enélkül nem lesz képes ellenállni az orosz inváziónak.
„Az Egyesült Államok kongresszusának mulasztása, hogy nem támogatja Ukrajnát, közel áll a bűnös hanyagsághoz” – mondta Biden, amikor pénteken az Ovális Irodában fogadta Scholzot.
A NATO védelmi miniszterei február 15-én, egy héttel Oroszország ukrajnai offenzívájának máspdik évfordulója előtt Brüsszelben találkoznak. A megbeszélések egyik kulcseleme az Ukrajna védelmével foglalkozó kapcsolattartó csoport, az úgynevezett Ramstein-formátum találkozója lesz.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!