A nyugati katonai szövetségnek készen kell állnia az ukrán frontról érkező rossz hírekre, miközben Kijev továbbra is védekezik Oroszország teljes inváziója ellen – jelentette ki Jens Toltenberg, a NATO főtitkára.
2023. december 04., 09:292023. december 04., 09:29
„A háborúk szakaszosan fejlődnek” – mondta Stoltenberg az ARD német televíziónak adott szombati interjújában, amelyet vasárnap este idézett a Politico.
– mondta.
„Fel kell készülnünk a rossz hírekre is” – tette hozzá Stoltenberg, anélkül, hogy kitért volna a konkrétumokra.
A NATO-főtitkár megjegyzései annak kontextusában hangozzak el, hogy a nyugati szövetségesek az Ukrajnának nyújtandó lőszer- és pénzügyi támogatásról vitáznak, Moszkva pedig növeli csapatainak létszámát. Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken rendeletet írt alá, amely mintegy 170 ezerrel, összesen 1,3 millióra növeli a katonák számát.
A frontvonalak az elmúlt hónapokban alig mozdultak el, annak ellenére, hogy Kijev nyáron ellentámadást indított. Az ukránok azonban manőverező robotrepülőgépekkel visszaszorították az orosz flottát a Fekete-tengeren, és mélyen orosz területen is károkat okoztak.
– mondta Stoltenberg az interjúban.
„Nem tudunk olyan szorosan együttműködni, ahogyan kellene” – mondta, és arra sürgette a kormányokat, hogy tekintsenek túl nemzeti érdekeiken, és lássák az összképet.
Putyin győzelme nemcsak Ukrajna számára lenne tragédia, hanem a többi szövetségesre nézve is veszélyt jelentene – mondta Stoltenberg. „Minél jobban támogatjuk Ukrajnát, annál gyorsabban véget ér a háború” - állította.
Újabb orosz dróntámadás Ukrajna ellen
Az orosz hadsereg a hétfőre virradó éjszaka 23 drónnal és egy manőverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajnát – közölte hétfőn az ukrán hadsereg. A bejelentés szerint az ukrán légvédelem még a célpontjuk elérése előtt lelőtte a rakétát és 18 drónt.
Arról, hogy mi történt azokkal a drónokkal, amelyeket nem sikerült lelőni, illetve hogy voltak-e károk a támadás nyomán, nem érkezett közlés.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
szóljon hozzá!