Fotó: Facebook/NATO
Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőfélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt hétfőn.
2023. február 13., 14:542023. február 13., 14:54
2023. február 14., 12:042023. február 14., 12:04
Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte: mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert emészt fel, növelni kell a lőszerek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozása által.
egyebek mellett logisztikai segítségnyújtás által, valamint muníció és üzemanyag biztosításával, hogy a megtámadott ország eredményeket tudjon elérni a harctéren. A szövetségnek pedig a védelem fokozására, a létfontosságú infrastruktúra védelmére kell összpontosítania – közölte a NATO-főtitkár.
Moszkva szerint Oroszország meg tudja akadályozni a nyugati fegyverek vasúton történő eljuttatását a frontra.
Ukrajna száznál is több régebbi, Leopard 1 A5 típusú német harckocsit kap európai országoktól – jelentette be kedden Kijevben Boris Pistorius német védelmi miniszter.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban.
szóljon hozzá!