Képünk illusztráció
Fotó: Wikipédia
Oroszország nem tervezi nukleáris fegyverek telepítését a világűrbe, ellentétben amerikai tisztségviselők állításával – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2024. február 20., 22:062024. február 20., 22:06
„Nálunk nincs olyan, hogy nukleáris fegyvert telepítünk az űrbe, és a nukleáris fegyver valamilyen más elemeit használjuk a műholdak ellen, vagy hogy olyan mezőket hozunk létre, amelyek lehetetlenné teszik a műholdak hatékony működését. Nincs ilyen nálunk, és ők tudják, hogy nincs, de ennek ellenére lármát csapnak” – mondta a miniszter.
Úgy vélekedett, hogy a „nyugati felhördülésnek” két célja volt: egyfelől ráijeszteni a törvényhozókra annak érdekében, hogy kikényszerítsék a pénzeszközök megszavazását, amelyeket nemcsak Ukrajnára szánnak, hanem az Oroszországgal való konfrontációra és arra is, hogy stratégiai vereséget mérjenek rá. Másfelől pedig ilyen „ügyetlenül” próbálják Moszkvát rávenni a párbeszéd folytatására a hadászati stabilitásról.
Ezek között sorolta fel a Poszejdon, a Burevesztnyik, a Pereszvet és a Kinzsal projektet. Hangot adott véleményének, miszerint az Egyesült Államok az atomfegyverek világűrbe telepítésének témájával megpróbálja elterelni a figyelmet az Oroszországtól való lemaradásáról az ilyen projektek terén.
Rámutatott, hogy a tengerentúl folyamatban van a világűrben lévő objektumok eltalálására alkalmas fegyverek kidolgozása, és nyíltan beszélnek egy ernyő létrehozásáról az üstökösök, aszteroidák ellen.
„Épp ellenkezőleg, nemcsak arra szólítunk fel, hogy tartsuk be az összes, ezen a téren létező megállapodást, hanem sokszor javasoltuk, hogy erősítsük meg az együttműködést” – mondta az elnök, megjegyezve, hogy Oroszország csak azt teszi az űrben, amit „más országok is”, köztük az Egyesült Államok is, és erről tudnak Amerikában.
Putyin egyetértett Sojguval abban, hogy az Egyesült Államok az orosz nukleáris űrfegyverek kérdésének felvetésével megpróbálja Oroszországot a hadászati stabilitásról szóló párbeszéd felé terelni, amit – mint mondta – Moszkva sohasem nem utasított el, ahogy Ukrajna kérdésében sem.
Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára.
Románia kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Ukrajnával csütörtök reggel – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg (IDF) megölte vagy megsebesítette az Hamász iszlamista terrorszervezet fegyvereseinek hatvan százalékát a Gázai övezetben.
Oroszország öt rakétát és 20 drónt indított Ukrajna ellen az éjszaka folyamán, melyek közül az ukrán légierő 14 drónt sikeresen lelőtt – közölte az ukrán légierő szerdán.
A NATO 700 millió dollár értékben kötött szerződés Stinger-rakéták gyártására tagállamaiban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Washington, a NATO-csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként tartott védelmi ipari fórumon.
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség kedd este felszólította Emmanuel Macon államfőt, hogy „azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson”.
Legkevesebb huszonkilencen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy iskola épületegyüttesét ért támadásban a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisztól keletre kedden a Hamász közlése szerint.
Burkolt bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalása miatt Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Az Egyesült Államok és legalább kilenc másik NATO-szövetséges megállapodott abban, hogy a következő hónapokban „több tucatnyi” légvédelmi rendszert küld Ukrajnába, köztük legalább négy Patriot-üteget – derül ki a kedden kiadott közös megállapodásból.
Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)