Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.
2023. május 14., 17:102023. május 14., 17:10
2023. május 14., 17:192023. május 14., 17:19
A német kormányfő az ukrán elnökkel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna készen áll a békére, „ugyanakkor joggal és teljes támogatásunkkal követeli”, hogy a béke „ne egyszerűen a háború befagyasztása vagy egy orosz békediktátum” legyen. „Ezért Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait a megtámadott országból” – tette hozzá Olaf Scholz.
Scholz ismertette: az Ukrajnának nyújtott német humanitárius és katonai segítség értéke elérte a 17 milliárd eurót, és a napokban elfogadtak egy minden korábbinál nagyobb, 2,7 milliárd eurós katonai támogatási csomagot, amelybe a többi között légvédelmi rendszerek és páncélosok tartoznak. Ugyanakkor Németország kevésbé látványos módon is segíti a védekezést, mindenekelőtt ukrán katonák képzésével és egy-egy Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában kialakított szerelő-karbantartó állomással – mutatott rá Olaf Scholz.
Volodimir Zelenszkij kijelentette: mindenki azt szeretné, hogy a lehető leghamarabb véget érjen a háború Ukrajnában, és eljöjjön a béke. Arról is szólt, hogy nem támadják Oroszországot, hanem Ukrajna legitim, világszerte elismert határai között védekeznek az orosz agresszióval szemben. „A műveletek célja az orosz megszállás alatt lévő területek felszabadítása, Oroszország elleni támadásra pedig nincs időnk, elég katonánk és fegyverünk sem” – mondta az ukrán elnök. Hozzátette, hogy hazája védelmi képességének erősítésében a következő cél a légierő fejlesztése nyugati vadászgépekkel,
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy köszönet jár a német kormánynak és az egész német népnek az Ukrajnának nyújtott támogatásért és az ukrán menekültek befogadásáért. Mint mondta, a német segítség eddig is „nagyon fontos” volt, de Németországnak a nemzetközi közösség stabilitása érdekében az eddiginél is inkább vállalnia kell a vezető szerepet.
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Volodimir Zelenszkij első alkalommal látogatott Németországba az orosz támadás tavaly februári kezdete óta. Vasárnap hajnalban érkezett Berlinbe Rómából, a német légierő (Luftwaffe) egy kormányzati utasszállító gépével, két vadászgép kíséretében. A német fővárosban a kancellárral folytatott megbeszélés előtt találkozott Frank-Walter Steinmeier államfővel.
Az ukrán elnök berlini programjai után a német kancellár társaságában – helikopterrel – a Berlintől több mint 500 kilométerre fekvő Aachenbe utazott a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségére. A rendezvényen beszéd mond Olaf Scholz, valamint a kitüntetett Volodomir Zelenszkij, az ukrán nép képviseletében. Az aacheni városháza még tavaly decemberben közölte, hogy az ukrán népet és az államfőt tüntetik ki idén a rangos elismeréssel. Kiemelték, hogy az ukrán nép a nemzetközi joggal ellentétes és „kimondhatatlanul brutális orosz támadó háború áldozata”, de Volodomir Zelenszkij vezetésével nemcsak a haza szuverenitását és a polgárok életét védi, hanem „Európát és az európai értékeket is”.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
szóljon hozzá!