Képünk illusztráció
Fotó: Ukrán katasztrófavédelem
Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország az egységes belső piac részévé válhasson – mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben.
2022. október 24., 16:042022. október 24., 16:04
A kormányfő az 5. német-ukrán üzleti fórumon kiemelte, hogy „minél koordináltabb és átláthatóbb” lesz Ukrajna újjáépítésé, annál nagyobb lesz a magánvállalatok hajlandósága arra, hogy beruházzanak az országban. Ugyanakkor a befektetők azt is tudják, hogy olyan országba viszik a pénzüket, amely nemcsak jó befektetési környezetet, mindenekelőtt jól képzett és erősen motivált munkaerőt kínál, hanem megszerzi az EU-tagságot – tette hozzá Olaf Scholz.
– fogalmazott a német kancellár. Az orosz elnök Vlagyimir „Putyin háborúja összeforrasztott bennünket, soha nem volt még világosabb Ukrajna európai jövője” – tette hozzá.
Azonban a kijevi vezetésnek is vannak tennivalói, erősíteni kell a jogállamiságot és az átláthatóságot, és „még elszántabban kell küzdeni a korrupció ellen” – mondta Olaf Scholz.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök kiemelte, hogy az Oroszország által a hazája ellen indított háború már mintegy 750 milliárd dollár kárt okozott, ami önmagában is jelzi az újjáépítés feladatának nagyságát. Azonban az újjáépítés nem egyszerűen helyreállítás, hanem átalakítás, „rekonstrukció helyett transzformáció” lesz, vagyis a modern, EU-tag Ukrajna felépítése – fejtette ki Denisz Szmihal.
Hozzátette, hogy Ukrajna a mezőgazdaságtól a közlekedésen át az iparig „hihetetlen lehetőségeket” kínál minden cégnek, amely bekapcsolódik ebbe a munkába.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
1 hozzászólás