Fotó: Police.hu
Ausztria tavaly 1929 migráns visszafogadására irányuló kérelmet küldött Romániának, mivel Bécs szerint a román hatóságoknak kell kezelniük őket – derül ki a hivatalos bukaresti adatokból.
2024. január 22., 11:312024. január 22., 11:31
2024. január 22., 11:462024. január 22., 11:46
Románia ebből 1724 személy esetében ismerte el, hogy indokolt a visszaküldése – áll a Bevándorlási Főfelügyelőség által a G4Media portál rendelkezésére bocsátott hivatalos dokumentumokban.
Ausztria az összesen 1724 személyből 215 személy átadására indította el a hivatalos eljárást, amelyből 148 személyt már vissza is fogadott Románia.
Mint ismeretes, Bécs 2022 decemberében megvétózta a román és a bolgár schengeni csatlakozást, arra hivatkozva, hogy a két országon keresztül rengeteg migráns érkezett Ausztriába.
Az osztrák korány a tavalyi év végére annyiban enyhített álláspontján, hogy belement a két ország részleges schengeni csatlakozásába. Ez azt jelenti, hogy a repülőtéri és vízi határátkelőkön megszűnhet a határellenőrzés, a szárazföldieken azonban továbbra is folytatódik
Ugyanakkor feltételeket is szabott: a külső uniós határok, illetve a bolgár-román és a magyar-román határ szigorúbb őrzését, valamint azt,
Romániának a 2013-as európai uniós dublini egyezmény nyomán köteles visszafogadni a. A rendelet kimondja, hogy egy ország köteles visszafogadni azokat a migránsokat, akik a területét átlépve egy másik országban kötöttek ki, ahol menedékjogot kértek.
A visszaküldött migránsok jórészt olyan személyek, akik romániai tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.
A Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet ügyében nyomozó hatóságoknak sikerült visszakövetniük a támadó útvonalát, tettének pontos okait azonban még mindig homály fedi.
A német kormány hétfőn újfent visszautasította az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének azon követelését, hogy Berlin vadászrepülőgépeket adjon át Kijevnek.
Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn.
Lemondott Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos – tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna.
Ukrajnának a nemzetközi jog értelmében joga van ahhoz, hogy megtámadja az orosz területen található katonai célpontokat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az United News tévécsatornának adott interjújában vasárnap.
A politikai erőszak elfogadhatatlan, normalizálni kell a hangnemet, és csökkenteni kell a politikai viták hevességét – így reagált Joe Biden amerikai elnök vasárnap esti beszédében a Donald Trump korábbi elnök elleni szombati merényletkísérletre.
Az isteni beavatkozás segített neki túlélni a merényletkísérletet a pennsylvaniai kampánygyűlésen – erről írt Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt vasárnap a közösségi médiában megosztott bejegyzésében.
Egyre többen vélekednek úgy az Egyesült Államokban, hogy az amerikai biztonsági erők hanyagsága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a 20 éves támadó rálőtt Donald Trumpra, kis híján kioltva a volt elnök életét.
A világ számos állami vezetője elítélte vasárnap a Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen helyi idő szerint szombaton elkövetett merényletkísérletet.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)