Fotó: Orosz elnöki hivatal
Oroszország mindent megtesz az ukrajnai katonai művelet sikere érdekében, a Nyugat közben belülről gyengítené az országot, amely azonban nem engedi, hogy beavatkozzanak a belügyeibe – többek között ezek Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő beszédének főbb pontjai.
2024. február 29., 12:012024. február 29., 12:01
2024. február 29., 14:242024. február 29., 14:24
A parlament előtt elmondott beszédben az elnök leszögezte: Oroszország nélkül nincs tartós béke a világban.
„Meg kell erősítenünk a nyugati katonai körzetünket, ahogy Finnország és Svédország csatlakozik a NATO-hoz” – mutatott rá.
Ugyanakkor leszögezte:
Kifejtette: Oroszország kész a párbeszédre az USA-val a stratégiai stabilitás érdekében.
– állította Putyin, aki szerint megalapozatlanok azok az Oroszországgal szembeni vádak, amelyek szerint fegyverek űrbe juttatására irányuló kísérleteket folytat.
„Stratégiai erőink készen állnak a harcra. A Kinzsal rendszereket fontos célpontok eltalálására használják. A Cirkon komplexumot is használták már. A Burevesztnyik, Poszeidon tesztjei a befejezéshez közelednek. Bemutatjuk a Szarmat rakéták képességét is a harci feladatok végrehajtására” hangsúlyozta.
– mondta Putyin, megismételve a két éve hangoztatott hivatalos orosz álláspontot, miszerint céljuk „a nácizmus eltörlése” Ukrajnában.
„Nem engedjük, hogy bárki beavatkozzon a belügyeinkbe. A Nyugat belülről próbálja meggyengíteni Oroszországot” – jelentette ki.
„Ez a beszéd a jövőbe tekint, vannak problémák, amelyeket meg kell oldani az ország fejlődése érdekében. Beszéltem oroszokkal szerte az országban, köztük tanárokkal, önkéntesekkel és katonákkal. Az oroszok abszolút többsége támogatja a „különleges katonai műveletet” – tette hozzá.
Putyin Oroszország és népe kapcsán „évszázados egységről” beszélt, amely legyőzhetetlen erőt hozott létre.
Szerinte Oroszország a „demokrácia pillére”, és ismét kijelentette, hogy nem fogja megengedni senkinek, hogy beavatkozzon a belügyeibe.
Háláját fejezte ki mindazoknak, akik „a haza érdekeiért” küzdenek. „Meghajolok a lábatok előtt” – mondta.
Az orosz elnök szerint az Ukrajnában harcoló orosz csapatokat úgy jellemzi, hogy „a háború húsdarálóján mennek keresztül, és egyperces csendre szólított fel az elesett orosz katonák emléke előtt tisztelegve.
Az orosz elnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy elutasította a Moszkva által 2018-ban előterjesztett megállapodást a nukleáris fegyverekről, ehelyett fegyverkezési versenybe akarja belerángatni Oroszországot.
Úgy vélte, a Nyugat veszélyes külpolitikai lépései és a részéről elhangzó nyilatkozatok olyan konfliktussal fenyegetnek, amely nukleáris fegyverek bevetésével és a civilizáció elpusztításával járhat.
„Szóba került annak lehetősége, hogy katonai NATO-kontingenseket vezényeljenek Ukrajnába, de emlékszünk azoknak a sorsára, akik valamikor már küldtek kontingenseket hazánk területeire, de most az esetleges intervenciósok számára sokkal tragikusabbak lesznek a következmények” – jelentette ki.
Az orosz elnök állítása szerint az oroszok az úgynevezett „ruszofóbia” áldozatai. Ezt esztelenségnek nevezte, hozzátéve: „Szuverén, erős Oroszország nélkül nem létezhet stabil világrend”.
Szerinte
Az elnök emellett Oroszország szövetségeseit és azok politikáját dicsérte, példaként hozva fel a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezést.
Arról beszélt, hogy
A belpolitikai célokról szólva az orosz prioritások közepette említette a hagyományos családi értékek védelmét.
Egy régi szovjet jelszót idézve azt tanácsolta az oroszoknak, hogy „Hagyd abba az ivást, kezdj el síelni”.
Ezzel arra célzott, hogy javítani kell a nemzet egészségi állapotán, és 2030-ra a jelenlegi 73 évről 78 évre kell növelni a várható élettartamot.
Kifejtette, hogy ez a Hosszú és boldog élet elnevezésű nemzeti projekt része lesz.
Hozzátette, azt szeretné, ha az orosz emberek idejük nagy részét a családnak szentelnék.
Beszélt az oktatási fejlesztésekről is, majd
A BBC megjegyzése szerint bár az orosz gazdasági adatok hitelességét nehéz ellenőrizni, valóban úgy tűnik, hogy az orosz gazdaság az elmúlt időszakban jól teljesített.
Putyin azt is bejelentette, hogy Oroszország egy új globális pénzügyi architektúrát fog kiépíteni, a fejlett technológia alapján, politikai beavatkozástól mentesen.
Az ígérte, hogy Oroszország hamarosan egyike lesz a világ négy legnagyobb gazdaságának.
Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.
Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.
Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.
Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).
Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
szóljon hozzá!