Fotó: Orosz Nyomozó Bizottság
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében. A halálos áldozatok száma 143-ra emelkedett.
2024. március 23., 18:362024. március 23., 18:36
2024. március 23., 21:462024. március 23., 21:46
,,Azonosítunk és meg fogunk büntetni mindenkit, aki a terroristák háta mögött áll, aki előkészítette ezt az atrocitást. Ez Oroszországra, népünkre mért csapás” – mondta Putyin.
Úgy fogalmazott, a terroristákra megtorlás és feledés vár.
ahol az előzetes adatok szerint ,,ablakot” készítettek elő számukra az államhatár átlépésére. Az őrizetbe vettek számát 11-ben nevezte meg.
Az elnök vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett. Részvétét fejezte ki minden orosznak a ,,véres, barbár, terrorista cselekmény” kapcsán, köztük mindazoknak, akik hozzátartozóikat és barátaikat veszítették el. Elmondta, hogy többtucatnyi áldozat, köztük gyerekek életéért küzdenek az orvosok, akiknek a mentőkkel és mindazokkal együtt köszönetet mondott, akik részt vettek a mentésben. Segítséget ígért a terrortámadás minden sebesültjének.
Közölte, hogy Oroszország minden régiójában ,,különleges intézkedéseket vezettek be”, ,,megakadályozandó, hogy a mészárlás mögött álló személyek újabb bűncselekményt kövessenek el”.
ahhoz fogható, amit a nácik követtek el a maguk idején.
Az elnök nemzeti összefogásra és egységre szólított fel, és kifejezte Oroszország készségét az együttműködésre ,,minden olyan állammal, amely őszintén osztozik fájdalmában, a közös ellenség elleni harcban”.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a helyszíni romeltakarítás során újabb holttesteket találtak, így a péntek esti terrortámadás halálos áldozatainak száma 143-ra emelkedett.
Az orosz belügyminisztérium közlése szerint az összes őrizetbe vett gyanúsított külföldi állampolgár. Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke szombati Telegram-bejegyzésében azt állította, hogy az ,,ukrán nyom” egyre világosabbá és nyilvánvalóbbá válik a terrortámadás kivizsgálása során. A politikus szerint Moszkvának minden oka megvan azt feltételezni, hogy a terroristákat ,,a kijevi junta bérelte fel”.
Vlagyimir Vasziljev, az Egységes Oroszország kormánypárt frakcióvezetője kilátásba helyezte a Rosszija 24 hírcsatornának, hogy a halálbüntetés témáját a párt mélyen át fogja gondolni, és olyan döntést fog hozni, amely megfelel a társadalom elvárásainak.
Európai együttérzés az áldozatok családtagjaival
Több európai kormány is elítélte a moszkvai terrortámadást.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Facebook-oldalán ezt írja: ,,Elfogadhatatlan a moszkvai ártatlan civilek lemészárlása. Az olasz kormány határozottan elítéli a szörnyű terrorcselekményt. Teljes szolidaritásomat fejezem ki az érintettekkel és az áldozatok családjaival".
Részvétét fejezte ki a román külügyminisztérium is a több mint száz halálos áldozatot követelő moszkvai terrortámadás áldozatai hozzátartozóinak. ,,Románia határozottan elítéli a terrorizmus minden formáját és a civilek elleni támadásokat" – üzente a külügyminisztér az X-en.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvételét Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán. ,,Mindannyiunkat lesújtottak a képsorok, a halottak, a sebesültek és a pusztítás látványa" – írta Orbán Viktor, aki az áldozatok családjainak sok erőt, a sebesülteknek pedig mielőbbi teljes felépülést kívánt.
A legfrissebb jelentések szerint 115 halálos áldozata van a Moszkva melletti Krasznogorszkban péntek este elkövetett terrortámadásnak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója bejelentette, hogy 11 embert őrizetbe vettek.
Lövöldözés történt pénteken kora este egy Moszkva közelében fekvő, Crocus nevű koncerthelyszínen, legkevesebb tíz ember meghalt a támadás során, sokan megsérültek.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
szóljon hozzá!