Véget érhet? Putyin szerint lehetséges a háború néhány hónapon belüli lezárása
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök orosz kedden a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva.
2025. január 29., 08:282025. január 29., 08:28
2025. január 29., 08:292025. január 29., 08:29
Putyin emlékeztetett rá, hogy az orosz államfővel folytatott tárgyalások tilalmáról szóló rendelet mindaddig érvényben van Ukrajnában, amíg ő, Vlagyimir Putyin hivatalban van. Hangot adott álláspontjának, miszerint a dekrétumot az ukrán parlament elnöke eltörölheti.
„Ebben van a trükk, a bosszúság, a csapda, érti? De alapvetően, ha ezt meg akarják tenni, akkor van rá legális módszer” – hangoztatta Putyin a Pavel Zarubinnak, az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) újságírójának adott interjúban. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges megállapodásnak hosszútávon kell szavatolnia mindkét ország biztonságát.
– mondta az orosz államfő, hozzátéve, hogy ezért „egyetlen mellélövés, egyetlen érdesség” sem lehet a két ország közötti megállapodásban, beleértve azt is, hogy Volodimir Zelenszkijt illegitimnek tekinti, mivel ötéves hivatali ideje lejárt.
Mindemellett kifejezte készségét arra, hogy tárgyalókat jelöljön ki a Zelenszkijjel folytatandó párbeszédhez, ha ő rész akar venni benne.
Értésre adta: a lényeget abban látja, hogy ukrán részről ki fogja a végén aláírni a megállapodást.
– mondta Putyin.
Egyebek között elmondta, hogy Ukrajnával a tárgyalások már a „különleges hadművelet” kezdetén megkezdődtek, Oroszország felajánlotta akkor a kijevi vezetésnek, hogy „vonuljon ki” a donyecki és a luhanszki „népköztársaságból” és akkor nem lesznek harcok. Mint fogalmazott, „nem korrekt” félrevezetni a közvéleményt és azt állítani, hogy Ukrajna akkor rendelt el tárgyalási tilalmat, amikor az orosz erők Kijev alatt álltak.
Elmondta, hogy a 2022 tavaszán Isztambulban elért orosz-ukrán megállapodás az ukrán javaslatokon alapult.
„Világos volt számunkra, hogy a félrevezetés nagyon is lehetséges (…) Ennek ellenére a komoly vérontás, a komoly háború elkerülésének megfontolásai alapján mégis beleegyeztünk”
– nyilatkozott. Megismételte, hogy a Nyugat beszélte rá Kijevet a háború folytatására. Úgy vélekedett, hogy a konfliktus egy-két hónap alatt véget érhet, ha Kijevnek elfogy a szponzoroktól kapott pénze és a tölténye. Meglátása szerint „Ukrajna szuverenitása szinte nulla”. Kitért arra is, hogy jelzéseket küldött az előző amerikai elnöknek, Joe Bidennek az ukrajnai békés rendezés szándékáról.
Zelenszkij: Putyin fél a tárgyalásoktól
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy szándékosan meghosszabbítja a háborút és elkerüli a béketárgyalásokat.
„Putyin ma ismét bebizonyította, hogy fél a tárgyalásoktól, fél az erős vezetőktől, és mindent megtesz, hogy elhúzza a háborút. Minden lépése, minden cinikus manővere arra irányul, hogy ezt a háborút végtelenné tegye” – mondta Zelenszkij, miközben Putyin az állami televízióban megismételte, hogy illegitimnek tartja Zelenszkijt, és képtelennek arra, hogy bármilyen megállapodást aláírjon az esetleges béketárgyalásokon.
Az orosz propagandában széles körben használt állítást ukrán jogi szakértők alaptalannak minősítették.
Zelenszkij az X-en közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy reális lehetőség van a béke elérésére, de Putyin aktívan dolgozik ellene.
„Ahelyett, hogy a békére törekedne, Putyin vagy folytatja a nagyszabású gyilkosságokat, vagy szünetet keres, hogy hibrid támadásokkal készüljön egy újabb teljes körű invázióra” – tette hozzá Zelenszkij.
Zelenszkij arra is felszólította a világ vezetőit, hogy tanuljanak a múlt hibáiból. „Lehet, hogy Putyinnak hatalmas ereje van a pusztításra, de a szíve túl kicsi és gyáva ahhoz, hogy ellenálljon az erős vezetők valódi nyomásának” – mondta.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!