Archív felvétel
Fotó: Kremlin.ru
Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió vasárnap sugárzott Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2023. december 10., 18:562023. december 10., 18:56
2023. december 10., 18:572023. december 10., 18:57
„Elapadt mindenük, nincsen saját bázisuk. Ha nincs saját bázisuk, nincs saját ideológiájuk, nincs saját iparuk, nincs saját pénzük, nincs semmijük, akkor nincs jövőjük. Nekünk azonban van” – mondta Putyin azon a beszélgetésen, amelyet pénteken folytatott katonákkal a Kremlben, az Oroszország Hőse-kitüntetések ünnepélyes átadását követően. „Az önök harci teljesítményétől nagyon sok minden függ, vagyis Oroszország jövője, ez nyilvánvaló” – jelentette ki Putyin a jelenlevőknek.
Úgy vélekedett, hogy az ukrán hatóságok arcátlanságot követtek el azzal, hogy nem sorolták az oroszokat az ország őshonos nemzetei közé a vonatkozó törvényben.
– fogalmazott Putyin. Aki az ünnepségen, amelyre mintegy 200 embert, többségükben katonákat hívtak meg a Kremlbe, ígéretet tett arra, hogy el fog látogatni Oroszország új – Ukrajnától elcsatolt – régióiba.
Elfogadta az ukrán parlament péntek éjjel a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt, amely az ukrán kormányzat szerint figyelembe veszi az Európa Tanács és szerveinek szakértői véleményét.
Szergej Lavrov külügyminiszter online üzenetet intézett a gázai övezeti háború ügyében folyó dohai fórumhoz. Ebben kijelentette: „Már látható az Egyesült Államok Ukrajna által Oroszország ellen indított háborújának végeredménye. Említés történt itt a NATO bővítéséről, de a fő eredmény számunkra és egyébként mások számára is, akik ezt csak később fogják látni, hogy Oroszország máris sokkal erősebb, mint amilyen a háború előtt volt”.
Lavrov szerint ugyanez történt, amikor Napóleon „szinte egész Európát összegyűjtötte, hogy megtámadja Oroszországot”, és amikor Adolf Hitler másfél évszázaddal később ugyanezt tette.
„Oroszország mindkét háború után erősebb lett” – hangsúlyozta a miniszter.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban.
A pólóján szereplő felirattal utalt arra Magyarország miniszterelnök, hogy jövőre mikor rendezhetik a parlamenti választást az anyaországban. Orbán Viktor ugyanakkor megismételte az egy nappal korábban a Tusványoson tett győzelmi várakozásait.
szóljon hozzá!