Putyin a nagy hatótávolságú csapások elleni válaszlépésekkel fenyeget, civil autókkal viszik az észak-koreai katonákat a frontra

Figyelmeztetés. Putyin szerint Moszkva különböző lehetőségeket fontolgat, ha Ukrajna nyugati segítséggel nagy hatótávolságú csapásokat hajt végre Oroszország ellen •  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Figyelmeztetés. Putyin szerint Moszkva különböző lehetőségeket fontolgat, ha Ukrajna nyugati segítséggel nagy hatótávolságú csapásokat hajt végre Oroszország ellen

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Az orosz védelmi minisztérium „különböző lehetőségeket” fontolgat válaszlépésként arra az esetre, ha Ukrajna nyugati támogatással nagy hatótávolságú csapásokat indít Oroszország ellen – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami médiában egy vasárnap megjelent interjúban.

Hírösszefoglaló

2024. október 28., 12:402024. október 28., 12:40

A Kreml vezetője megismételte a Nyugatnak címzett fenyegetéseit, ha az megteszi ezt a lépést, azt állítva, hogy

Ukrajna csak a NATO katonai állományának közvetlen bevonásával lenne képes ilyen támadásokat indítani.

Az ukrán hadsereg olyan nagy hatótávolságú rakétákat kapott, mint az amerikai ATACMS, a brit Storm Shadow, vagy a francia SCALP/T , de orosz földön nem használhatja őket.

Ukrajna felszólította szövetségeseit, hogy oldják fel a nyugati fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat, és ez a lépés Volodimir Zelenszkij elnök ötlépcsős győzelmi tervében is szerepel.

Idézet
Nekünk erre ennek megfelelően kell reagálnunk”

– mondta Putyin.

„Katonai vezetésünk mérlegeli ezt, és különböző lehetőségeket fog előterjeszteni válaszul”– tette hozzá.

Oroszország „vörös vonalakat” húzott az Ukrajnának nyújtott nyugati segítséggel kapcsolatban, néha burkolt vagy nyílt nukleáris fenyegetésekkel kísérve.

A szeptemberi pletykák ellenére, amelyek szerint Washington és London a korlátozások enyhítését fontolgatja, a tilalom továbbra is érvényben maradt. Putyin már akkor azt állította, hogy a lépés „nem jelentene kevesebbet, mint a NATO-országok közvetlen bevonását” a háborúba, és válaszlépéssel fenyegetett.

Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva közölte:

Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősítette Hszi Csin-ping kínai államfőnek a múlt heti BRICS-csúcson, hogy Oroszország nagyra értékeli partnereinek az ukrán válság megoldására tett erőfeszítéseit.

„Megerősítette Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin), hogy nagyra értékeljük Kínának, Brazíliának és más, a globális Délhez tartozó stratégiai partnereinknek azt a törekvését, hogy a megkeressék a konfliktus megoldásának lehetséges békés útjait. De felidézte azokat a jól ismert alkalmakat is, amikor maga (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) utasította el a tárgyalásokat”

– mondta Lavrov.

Idézet
Mi, ahogy azt Putyin elnök is megerősítette, készen állunk a tárgyalásokra” –

tette hozzá az orosz diplomácia vezetője.

Hangoztatta, hogy minden alkalommal, amikor „úgy tűnt, hogy a tárgyalások elkezdődnek”, és valamilyen eredményre vezetnek, a „kijevi rezsim” elutasította a megegyezést.

Donald Trump volt amerikai elnöknek, republikánus elnökjelötnek a The Wall Street Journal amerikai napilapnak tett azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint azzal fenyegette meg Putyint, hogy egy Ukrajna elleni támadás esetén csapást mér Moszkva központjára, Lavrov kijelentette:

nem akar beleszólni az amerikai választási kampányba.

„De szerintem az egésznek az a lényege, hogy most a Fehér Házban lévő elnöki székéért folyó versenyben a riválisok arra összpontosítanak, hogy találjanak néhány olyan beszédtémát, amelyekről úgy gondolják, hogy a maguk javára befolyásolhatják a választókat” – mondta Lavrov.

„Ez a kijelentés nyilvánvalóan a választási kampány kontextusában hangzott el, ezért nem szeretném kommentálni” – tette hozzá.

Putyin korábban azt mondta: „nem emlékszik” olyan beszélgetésre, amely során Trump ilyen kijelentést tett volna.

Közben vasárnap az ukrán katonai hírszerzés (HUR) azt jelentette, hogy

Oroszország civil rendszámú teherautókon szállít észak-koreai katonákat a frontvonalra.

A bejelentés amerikai és ukrán tisztségviselők jelentését követi, miszerint észak-koreai katonák egy kontingense az oroszországi Kurszki területre tart, hogy segítsen Moszkvának az ukrán offenzíva elhárításában a térségben.

Az orosz rendőrök vasárnap megállítottak egy civil rendszámú Kamaz teherautót a Kurszk-Voronyezs autópályán – közölte a HUR a hivatalos Telegram-csatornáján keresztül.

A járműben állítólag észak-koreai katonák voltak, de a sofőrnek nem volt harci parancsa.

A HUR által közzétett hangfelvétel szerint egy lehallgatott rádióbeszélgetésben az orosz 810. Különleges Tengerészgyalogos Dandár tisztjei próbálják megoldani a megállított teherautó problémáját. Az egység észak-koreai erősítést várt a Kamaz teherautón keresztül.

A hangfelvétel azt rögzíti, hogy

a tisztek megvitatják, miért állították meg a teherautót a Kurszk-Voronyezs autópályán, és miért nem voltak megfelelő okmányai a sofőrnek.

A HUR jelentése szerint az észak-koreai csapatok úton vannak az orosz egységekhez, ami összhangban van Volodimir Zelenszkij elnök pénteki bejelentésével, miszerint Oroszország október vasárnap és hétfőn tervezi az első észak-koreai katonák harci övezetbe küldését.

Újabb orosz terület ellen indítottak támadást az ukránok
Az orosz erők meghiúsítottak egy újabb ukrán határátlépési kísérletet Délnyugat-Oroszországba – közölte egy helyi tisztségviselő vasárnap, hónapokkal azután, hogy Kijev támadást intézett a Kurszki terület ellen.
Egy „fegyveres csoport” vasárnap megpróbált átjutni az ukrán-orosz határon a Brjanszki területre, de visszaverték – közölte Alekszandr Bogomaz kormányzó. Bogomaz nem közölte, hogy ukrán katonák hajtották-e végre az állítólagos támadást, de vasárnap este azt állította, hogy a helyzet „stabil és az orosz hadsereg ellenőrzése alatt áll”.
A régió határos Kurszkkal, ahol Ukrajna augusztus 6-án meglepetésszerű támadást indított, amely megrázta a Kremlt, és a második világháború óta a legnagyobb támadás volt Oroszország ellen. Orosz foglyok százainak szemét bekötötték és teherautókon szállították őket a villámgyors előrenyomulás első pillanataiban, és a harcedzett ukrán egységek gyorsan haladtak előre több száz négyzetkilométeres.
Az oroszországi Belgorod és Brjanszk régiókba történt korábbi betörésekért két csoport vállalta a felelősséget: az Orosz Önkéntes Testület és az Orosz Szabadság Légió.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 28., hétfő

Egy román állampolgár holttestét találták meg Franciaországban, több mint egy tucat késszúrással végezhettek vele

Egy 50 év körüli román állampolgár holttestét találták meg október 26-án, szombaton a franciaországi Meaux-ban található Hotel Campanile egyik szobájában, számos szúrt sebbel.

Egy román állampolgár holttestét találták meg Franciaországban, több mint egy tucat késszúrással végezhettek vele
2024. október 28., hétfő

A Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet, a baloldali pártok a bejutási küszöb alatt tartózkodnak

A Századvég legfrissebb pártpreferencia-kutatása alapján a Fidesz–KDNP továbbra is stabilan vezeti a pártok rangsorát.

A Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet, a baloldali pártok a bejutási küszöb alatt tartózkodnak
2024. október 28., hétfő

Irán nem akar háborút Izraellel az ország elnöke szerint, Netanjahu szerint a szombati csapás minden célját elérte

Irán válaszolni fog Izrael hétvégi csapásaira, amelyek Teherán szerint öt ember halálát okozták, de, nem akar szélesebb körű háborút – szögezte le az ország államfője vasárnap.

Irán nem akar háborút Izraellel az ország elnöke szerint, Netanjahu szerint a szombati csapás minden célját elérte
2024. október 27., vasárnap

Az ENSZ-főtitkár borzalmas pusztításnak nevezte a Gázai övezetben folyó harcokat

Legkevesebb 45 halálos áldozata van a Gázai övezetben vasárnap végrehajtott izraeli támadásoknak. António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította Izraelt, hogy engedjen be a térségbe humanitárius segélyszállítmányokat.

Az ENSZ-főtitkár borzalmas pusztításnak nevezte a Gázai övezetben folyó harcokat
2024. október 27., vasárnap

A nők szerepe és a gyermekek védelme erősítéséről határozott a Vatikánban a püspöki szinódus

A nők egyre magasabb szintű és erősebb szerepvállalását, valamint a gyermekeket védő környezetet szorgalmaz az egyházban a püspöki szinódus záródokumentuma, amelyet szombat este szavaztak meg a Vatikánban.

A nők szerepe és a gyermekek védelme erősítéséről határozott a Vatikánban a püspöki szinódus
2024. október 27., vasárnap

Az „igaz amerikai barátot” üdvözölte az izraeli elnök

Jichák Hercog izraeli elnök szombaton, az Irán elleni izraeli légicsapás után üdvözölte az Egyesült Államokat, Izrael történelmi szövetségesét, a két ország közötti „nyilvános és titkos együttműködést”.

Az „igaz amerikai barátot” üdvözölte az izraeli elnök
2024. október 27., vasárnap

Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy kamion Izraelben

Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót megsebesített meg egy a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben vasárnap délelőtt – írta az MTI.

Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy kamion Izraelben
2024. október 27., vasárnap

A konzervatív Georgiai Álom kormánypárt nyerte a szombati georgiai választásokat

A konzervatív politikát folytató Georgiai Álom nevű kormánypárt 53 százalékos abszolút többséggel került ki győztesen a szombati parlamenti választásokból. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook-bejegyzésében gratulált.

A konzervatív Georgiai Álom kormánypárt nyerte a szombati georgiai választásokat
2024. október 26., szombat

Izraeli katonák megölték a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában

Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát.

Izraeli katonák megölték a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában
2024. október 26., szombat

Teherán szerint nem okozott jelentős károkat az Irán elleni izraeli légitámadás

Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen szombat hajnalban végrehajtott izraeli légtámadást, amely csak „korlátozott károkat” okozott – közölte a Tasnim iráni hírügynökség.

Teherán szerint nem okozott jelentős károkat az Irán elleni izraeli légitámadás